nemzetisport.hu 2018.09.20 22:22 Frissítve: 2018.09.20 22:31

Vívás: „Kulcsár Győző a második apám volt” – Sara Cometti

Mint beszámoltunk róla, 77 éves korában elhunyt Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója, négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Egyik olasz tanítványa, az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok Sara Cometti azt írta róla, hogy második apjaként tisztelte.

 

Sara Cometti úgy fogalmazott, Kulcsár Győzőtől a türelem és a bátorság mellett azt tanulta, hogy az ellenfelet mindig tisztelni kell, és sohasem szabad feladni a harcot.

„Azt tanította nekem, hogy a munka mindig kifizetődik, és a cél eléréséhez akarni is kell azt. Évekkel később újabb leckét adott: az életben hibázhatsz, de meg kell próbálnod bocsánatot kérni, és újrakezdeni. Csak a legnagyobbak tudták, hogyan kell ezt megtenni. És ő az volt” – írta közösségi oldalán.

Hozzátette: „A második apám volt. A második, akit egy év alatt elveszítettem.”

2019.04.22 22:53:34

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Higgyék el, a záróbusznál nincs megalázóbb, a »célterületről« kizárással együtt azt jelenti, hogy a »jelentős közösség« kivetett magából, hiába készültem esetleg napi futásokkal, egészséges ételekkel-italokkal, már-már tudományosan a versenyre.

2019.04.20 23:33:05

Egyéb egyéni SZŰCS MIKLÓS

ALAPVONAL. Mindezek tudatában tényleg érthetetlen, hogyan telhetett el hatvankilenc esztendő magyarországi asztalitenisz-világbajnokság nélkül.

2019.04.20 16:26:54

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Nem tudta, kivel szórakozik. A harcos előbb csak szólt, ám mikor az nem használt, cselekedett.

2019.04.19 22:33:55

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Elkoptathatatlan emlék, amikor hajdanán a két locsolkodási célállomás közötti zsákmánymustra során egyikünk boldogan kiáltott fel: most már biztosan el tudok menni az idegenbeli meccsre!

2019.04.17 23:51:45

Egyéb egyéni RUSZANOV ANDRÁS

ALAPVONAL. Anno saját művének, a tökélyre fejlesztett nimbusznak esett áldozatául. Meg sem fordul(hatot)t egy átlagember fejében, hogy Tiger Woods vereséget szenved az élet bármely területén.