Vitorlázás: a Kékszalag győztese pezsgővel várta az utolsót

SOMOGYI NÓRA/IZSÁNYI SZABOLCSSOMOGYI NÓRA/IZSÁNYI SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2019.07.20. 14:33
null
A Racing Django legénysége kétszer ünnepelt (Fotó: Tumbász Hédi)
A Kékszalag vitorlásversenyen abszolút győztes Racing Django legénysége egy megható pillanattal is emlékezetessé tette az idei balatoni viadalt, amikor a limitidőn belül utolsóként szombat reggel 8 óra 50 perckor befutó Sunset nevű hajó legénységét pezsgővel várta a célvonalnál, majd a hajóra átszállva közösen ünnepelték a verseny végét.

„Minden megbecsülésem azoké a vitorlázóké, akik teljesítették a távot, akár 48 órát, vagy még annál is többet a vízen töltve. Fontosnak tartom, hogy a Kékszalag az összes résztvevő hajóról szóljon, ne csak az élmezőnyről. Ezért döntöttünk úgy, hogy a limitidőn belül beérkező utolsó hajót a csapatunk köszönti a befutónál” – mondta Petrányi Zoltán, az új Kékszalag-győztes Racing Django kormányosa.

A vitorlásversenyen 561 hajó legénysége indult és 269 ért célba a rendkívül gyenge szélben a 48 órás határidőn belül.

A körülményekről sokat elmond, hogy a Racing Django 15 óra 37 perc alatt ért célba, ehhez képest a rekordidőt tartó Opel Fifty-Fifty 2014-ben 7 óra 13 perces, a tavalyi, szintén gyenge szeles versenyben győztes svájci Safram 12 óra 40 perces idővel vitorlázta körbe a Balatont.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik