Világjátékok: magyar sikerek és világcsúcs Wroclawban

Vágólapra másolva!
2017.07.21. 21:25
null
Senánszky Petra (középen) arany-, Varga Krisztina (jobbra) bronzérmes lett (Fotó: Vörös Nándor)
Fantasztikusan kezdődött a mieink számára a 10. Világjátékok pénteken Wroclawban: az első versenynapon két arannyal, két ezüsttel és két bronzzal zárt a csapat.

 

Azt sejteni lehetett, hogy az 50 méteres uszonyos gyorsúszásban, ha Senánszky Petra nagyot nem hibázik, akkor újabb nagy eredményre lesz képes. A debreceni klasszis világcsúccsal nyerte meg a számot, és megszerezte Magyarország első aranyérmét a wroclawi Világjátékokon. Ugyanebben a számban Varga Krisztina is éremszerző lett, ő harmadikként csapott célba. Senánszky a 2016 júniusában felállított világrekordján (20.98 mp) jócskán faragott. Mostantól 20.52 másodperc a szám világcsúcsa.

„Olyan volt, mintha otthon úsztam volna. Örülök, hogy ilyen sok magyar biztatott a lelátón. Ezért jöttem. Nyerni szerettem volna, világcsúccsal” – fogalmazott tömören az eredményhirdetés után Senánszky Petra.

Kanyó Dénes legendának számít a sportágban. A szegedi „delfinember” – ahogy saját magát nevezi olykor – meglepetésre megnyerte a 400 méteres felszíni úszás fináléját, de istenigazából Kanyó esetében semmi sem meglepetés. A 2009-es Világjátékokon megszerzett bronzérme után azt nyilatkozta: addig nincs vége az operának, amíg a kövér nő a színpadon énekel. Persze ezzel arra célzott, hogy a Világjátékok-győzelem még hátravan neki. Igazi fanatikus, rendszeresen úszik még februárban is a Tiszában, és imádja az edzés okozta oxigénhiányos állapotot. Negyvenegy évesen ért fel a csúcsra. 1997-ben Lahtiban ezüstöt, 2009-ben Kaohsziungban bronzot nyert, míg a 2013-as, Caliban megrendezett Világjátékokon két 4. helye volt.

Az első versenynapon Kosina Gergő is éremszerző lett: a Debreceni Búvárklub kiválósága ezüstérmet szerzett a 100 méteres uszonyos gyorsúszás döntőjében. Károlyi Csilla pontszerzőként zárt (4. lett) 200 méteresen felszíni úszásban. Az orosházi Eötvös DPSE Búvárszakosztály versenyzőjének egyébként ez a negyedik Világjátékok, amelyen részt vesz. Az uszodában az utolsó pénteki döntőben a Senánszky Petra, Varga Krisztina, Kothencz Petra, Károlyi Csilla összetételű 4X100-as női váltó ötödik lett felszíni úszásban.

Hegyi Dóra és Bali Dániel nagyszerűen szerepelt  (Fotó: Vörös Nándor)
Hegyi Dóra és Bali Dániel nagyszerűen szerepelt (Fotó: Vörös Nándor)

 

ÉRMES AEROBIKOSOK

A vegyes párosok versenyében Hegyi Dóra és Bali Dániel fantasztikus versenyzéssel előbb bejutott a négyes döntőbe, ahol a duó aztán még rátett egy lapáttal, és végül felállhatott a dobogó második fokára. Hegyi Dóra harmadszor indult Világjátékokon, de ez az első alkalom, hogy éremmel térhet haza. Bali Dániel először szerepelt a játékokon.

Az aerodance csoport is éremmel zárt, ugyanis a Farkas Balázs, Hegyi Dóra, Szalóki Emese, Bökönyi Klaudia, Lőcsei Zoltán, Szöllősi Panna, Mazács Fanni, Deák Anna összetételű csoport bronzérmes lett.

A wroclawiaknak fontosak a sportos világversenyek. Lengyelország negyedik legnagyobb városa adott otthont többek között a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság egyes mérkőzéseinek, azt megelőzően a 2009-es férfi kosárlabda Európa-bajnokságnak és a 2009-es női röplabda Európa-bajnokságnak, valamint az 1963-as férfi kosárlabda Európa-bajnokságnak. A 2017-es Világjátékok megrendezését Budapest Gödöllővel közösen megpályázta, az utolsó körben pont a magyar pályázat ellen nyertek a lengyelek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik