Úszás: Schirilla több mint 15 percig úszott Tiszaújvárosban

MTI MTIMTI MTI
2010.12.30. 15:25
Címkék
Ifj. Schirilla György több mint 15 percig úszott csütörtökön a tiszaújvárosi dísztóban.

A sportember óévbúcsúztató akciójára mintegy kétezren voltak kíváncsiak.

"Kinn mínusz kilenc fok volt, a vizet 0.7 fokosnak mértük – mondta az
MTI-nek Schirilla. – Átúsztam a tavat, aztán kimászva megfürödtem a hóban, majd mindezt megismételtem a túlparton is. Remekül sikerült a bemutató."

Az édesapja által indított hagyományt folytató Schirilla György – a "nemzet rozmárja" – januárban és februárban öt állomásból álló úszósorozatra készül, melynek helyszínei Budapest, Győr, Vác, Szeged és Kecskemét lesznek.

Legfrissebb hírek

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
1 perce

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
7 perce

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
11 perce

Vissza a gyökerekhez: új korszak kezdődik tollaslabdában

Egyéb egyéni
27 perce

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
33 perce

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
1 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
1 órája

„Mesélj, de légy realista!” – Hosszú Kávé Gundel Takács Gáborral

Képes Sport
1 órája