nemzetisport.hu 2020.02.15 16:22 Frissítve: 2020.02.16 09:54

Ünnepség: Szabó Tünde és Kovács Kokó István is átvehette oklevelét

A Testnevelési Egyetem téli oklevélátadó ünnepségén a sportélet ismert arcait is felfedezhettük.

A Testnevelési Egyetem téli oklevélátadó ünnepségén a sportélet ismert arcait is felfedezhettük (Fotók: Szaka József)

 

Kovács Kokó István, korábbi olimpiai bajnok, profi világbajnok ökölvívó, televíziós műsorvezető korábbi diplomája mellé újabbat szerzett ökölvívó-szakedzőként, Szabó Tündét, korábbi olimpiai és világbajnoki ezüstérmes úszót, sportért felelős államtitkárt pedig – jóllehet jogászként már eddig is jogosult volt a „dr”. előtag használatára – „summa cum laude" minősítéssel avatták a sporttudományok doktorává, egyben az egyetem doktori tanácsa feljogosította a PhD cím használatára.

Szabó Tünde korábbi olimpiai és világbajnoki ezüstérmes úszó, sportért felelős államtitkár (Fotó: Szaka József)
Ugyancsak a szombati ceremónián vehették át diplomájukat a TE, a Nemzeti Sport és a Magyar Sportújságírók Szövetsége együttműködésében indított első sportmédia felsőfokú képzés hallgatói, akik a három féléves, posztgraduális kurzus végére szinte mindannyian elhelyezkedtek a média világában. Ezért az ősszel várhatóan ismét elindul ez a szak, és a képzést elindító partnerek (TE, NS, MSÚSZ) az egyetemi alapképzésben megjelenő sportmédia szak elindításán is dolgoznak.
Az első sportmédia felsőfokú képzés hallgatói, illetve Gál Andrea, a képzés vezetője, valamint néhányan az oktatók közül: Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Mezei Dániel és S. Tóth János (Fotó: Szaka József)


Dr. Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya és az egyetem úszás tanszékének professzora, Kovács István, valamint Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora (Fotó: Szaka József)
2020.04.03 22:55:50

Egyéb egyéni BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Ismerjük el, mit kaptunk még a szovjet sporttól: egy terepet, ahol különösebb tét nélkül lehettünk ellenzékiek.

2020.04.02 11:47:20

Egyéb egyéni MAROSI GERGELY

Az olimpiai falut és az All Star-mérkőzéseket is a nagy krízisnek köszönhetjük • Elképesztő ötkarikás kalandok és egy rejtői balhé magyar legendákkal.

2020.04.02 21:40:23

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Elképzeltem hasonló jelenetet egy üresen tátongó stadion, teszem azt a Puskás Aréna előtt egy szintén idős futball-legendával, a gyengélkedő Mészöly Kálmánnal, esetleg a riói Maracana előtt Pelével.

2020.03.31 22:56:16

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Megfelelő szakmai támogatással az erőállapotot szinten tartani hivatott gyakorlatok többsége is háziasítható, hiszen lépcső szinte mindenütt van, miként gumikötél rögzítésére alkalmas gerenda, kampó vagy ajtókeret is.

2020.03.31 22:52:42

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Rácáfolt mindenfajta lebecsülésre, ez sem éppen kis tett.