Triatlon-vb-sorozat: Blummenfelt nyerte a döntőt, Luis az új bajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.31. 20:30
A férfiaknál a norvég Kristian Blummenfelt győzött a triatlonosok világbajnoki sorozatát lezáró lausanne-i döntőben, míg a pontversenyben a francia Vincent Luis szerezte meg a világbajnoki címet.

A viadal honlapjának tájékoztatása szerint Blummenfelt 1:50:47 óra alatt teljesítette az 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból álló olimpiai távot.

A versenyben az előző három évben összetett első spanyol Mario Mola végzett másodikként, aki ezzel a pontversenyben is a második helyen zárt. Mola akkor tudta volna ismét megvédeni a vb-címét, és megelőzni az éllovas franciát, ha Luis nem végez az első ötben. A francia triatlonos ötödik lett a vb-döntőben.

Mola előtt három évig sorozatban honfitársa, Javier Gomez bizonyult a legjobbnak, így a férfiaknál 2012 után lett újra nem spanyol triatlonos a világbajnok. Luis 2015-ben bronzérmesként, tavaly ezüstérmesként zárta a vb-sorozatot, míg Mola egymást követő hetedik évben végzett dobogós helyen.

A legjobb magyarként Bicsák Bence 29., míg Dévay Márk 31., Tóth Tamás pedig 36. lett. Faldum Gábor feladta a vb-sorozat döntőjét. A nőknél az amerikai Katie Zaferes nyerte meg a vb-döntőt egyben a pontversenyt is két brit, Jessica Learmonth és Georgia Taylor-Brown előtt. Az egyetlen magyar induló, Kovács Zsófia további 17 versenyzőhöz hasonlóan nem ért célba. A pontversenyben Zaferesnek a 2017-es bronzérem és a 2018-as ezüstérem után ismét sikerült egyet előre lépnie.

Eredmények, vb-sorozat, döntő
Elit férfiak

1. Kristian Blummenfelt (norvég) 1:50:47 óra
2. Mario Mola (spanyol) 1:51:03
3. Fernando Alarza (spanyol) 1:51:18
...29. Bicsák Bence 1:55:37
...31. Dévay Márk 1:56:02
...36. Tóth Tamás 1:56:50

A vb-sorozat végeredménye: 1. Vincent Luis (francia) 5095/6 verseny, 2. Mola 4939 pont/6, 3. Javier Gomez Noya (spanyol) 4533/6, ...13. Bicsák 2489/5, ...66. Tóth 310/2, ...68. Dévay Márk 243 /2, ...77. Faldum 112/2

Elit nők
1. Katie Zaferes (amerikai) 2:02:45 ó
2. Jessica Learmonth (brit) 2:02:49
3. Georgia Taylor-Brown (brit) 2:03:03

A vb-sorozat végeredménye: 1. Zaferes 6175/6, 2. Learmonth 5326/6, 3. Taylor-Brown 5191/6, ...62. Kovács 258/3, ...79. Bragmayer Zsanett 76/1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik