Triatlon: Bicsák és Bragmayer nyerték a sprinttávú ob-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.02. 20:35
Címkék
A férfiaknál Bicsák Bence, a nőknél Bragmayer Zsanett győzött vasárnap a triatlonosok sprinttávú országos bajnokságán Baján.

A másfél héttel ezelőtti válogatón is első két triatlonos közül Bicsák 52:05 perc alatt ért célba, és a junior világbajnok Lehmann Csongort utasította maga mögé, aki címvédőként indult azon a távon, amelyen 750 métert úsznak, 20 kilométert kerékpároznak és zárásként 5 kilométert futnak a versenyzők. A harmadik helyen szintén egy stabil válogatott, Dévay Márk végzett.

Bicsák Bence elmondta: nagyon szeret Baján versenyezni, amelynek pályáját Magyarország egyik legkeményebbjének és legnehezebbjének tart, ráadásul a városhoz is nagyon sok barátság és szép emlék fűzi.

„Az egymást követő ötödik hétvégén ez már a nyolcadik versenyem volt, lassan kicsit érzem már ezt a lábaimban is. Gratulálok az ellenfeleimnek, akikkel ma is nagy versenyt tudtam vívni” – mondta.

A nőknél Bragmayer a válogatóhoz hasonlóan magabiztosan tudta maga mögött tartani a mezőnyt. Második helyen – miként a válogatón – ezúttal is Horváth Karolina végzett mögötte, míg a harmadik a tavaly ugyancsak dobogós Bukovszki Tünde lett. Bragmayer kiemelte: a szintén egyhuzamban letudott versenyhétvégék miatt ő is fáradtan érkezett a bajai versenyre, bár ez esetében inkább mentális jellegű volt.

„Örülök, hogy sikerült az ötödik abszolút bajnoki címemet is megszereznem. Most egy háromhetes edzőtábor vár rám, amely után augusztus végén reményeim szerint friss lábakkal állhatok majd rajthoz az Európa-bajnokságon, amin jól teljesítek majd” – utalt a versenyző a tartui kontinensbajnokságra, amelyet a tervek szerint egy héttel később a hamburgi vegyes váltó világbajnokságot követ.

TRIATLON, SPRINT OB
FÉRFIAK

1. Bicsák Bence (PSN Zrt.) 52:05 perc
2. Lehmann Csongor (Tiszaújvárosi TK) 52:31 p
3. Dévay Márk (Veresegyház VSK) 53:01 p

NŐK
1. Bragmayer Zsanett (Team Újbuda SE) 1:00:03 óra
2. Horváth Karolina (Budaörsi TK) 1:02:10 ó
3. Bukovszki Tünde (Budaörsi TK) 1:02:28 ó

Legfrissebb hírek

Triatlon: a vb-n is bizonyította az erejét a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.10.21. 15:18

Lehmann Csongor 2023 és 2024 után ismét a legjobb tízben a vb-sorozatban és a nagydöntőn is!

Egyéb csapat
2025.10.19. 10:58

Triatlon: hatodik lett a mix-váltó az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.10.18. 10:58

Hatodik a magyar mixváltó a triatlon-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:18

Triatlon-vb: mindhárom érmesünk ott lesz a szombati mixváltóban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:25

Triatlon: a 17 éves Szalai Fanni világbajnoki ezüstérmes a juniorok között

Egyéb egyéni
2025.10.17. 09:07

A Kropkó testvérek a világbajnoki dobogón!

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:33

Első Ironman-versenyén a legjobb magyarként végzett

Csupasport
2025.10.15. 14:57
Ezek is érdekelhetik