HIRDETÉS
MTI 2017.09.17 18:04 Frissítve: 2017.09.17 21:14

Torna-vk: Dévai Boglárka Párizsban is ezüstérmes

Dévai Boglárka ezüstérmes lett ugrásban a tornászok párizsi világkupaversenyén vasárnap.

 

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az Európa-bajnoki bronzérmes sportoló megtartotta a selejtezőben elért pozícióját, a döntőben szintén remek ugrásokat mutatott be, így 14.025 pontot kapott.

„Igazából elégedett vagyok, de még mindig van mit javítani az érkezéseken. A tökéletestől messze volt, de örülök, hogy viszonylag szépen meg tudtam csinálni az ugrásaimat. Az Európa-bajnok mögött jó másodiknak lenni" – nyilatkozta Dévai, utalva a francia Coline Devillard győzelmére.

Dévai múlt hétvégén, a vk-sorozat szombathelyi állomásán is második lett ugrásban, több versenyen pedig már nem indul az október 2. és 8. között Montrealban sorra kerülő világbajnokság előtt.

„Tartásban, lendületben és dinamikában kell még javulnia. Úgy terveztük, hogy a második ugrásába egy másfél csavart rakunk, de az nem készült el, mert nagyon nehéz a félből megtanulni a másfelet, így azt kell most pontosítanunk, amit nagyon tud" – mondta Dévai edzője, Rácz Gábor.

A szombathelyi tornász talajon, gerendán és felemás korláton nem jutott be a döntőbe Párizsban, ahogyan a férfiaknál Kállai Zoltán és Selmeczi Bánk lólengésben, Boncsér Krisztián talajon, Vecsernyés Dávid nyújtón, illetve Dudás Norbert gyűrűn és korláton.

A francia fővárosban a verseny végén hirdették ki, hogy Dévai Boglárka ugrásban szériagyőztes lett a világkupában, amelynek ez volt az idei utolsó állomása.

„Óriási meglepetés volt, hogy szériagyőztes lettem. A többi között a szombathelyi és a mostani második helyezésemnek köszönhető ez a siker. Nagy boldogság számomra, mert ilyen még nem volt, hogy bárhol is szériát nyertem volna" – nyilatkozta.

Dévai a második magyar vk-szériagyőztes, tavaly ugyanis Böczögő Dorina talajon vehette át a trófeát. 

2019.02.14 23:35:34

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2019.02.14 17:34:35

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Gulácsi és Jakabfi az Év labdarúgója • A győri kézisek az Év csapata • Ferencvárosié 2018 legszebb gólja.

2019.02.14 08:07:33

Egyéb egyéni BODNÁR ZALÁN

Csütörtök este díjazottként, díjátadóként, fellépőként és nézőként is neves vendégek érkeznek.

2019.02.13 23:47:18

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Zászlóshajóvá vált az FTC.

2019.02.13 08:36:33

Egyéb egyéni BODNÁR ZALÁN

Gécsek Tibornak a díj ad erőt a mindennapokhoz, Schmitt Pál kitüntetett helyen őrzi a kitüntetéseket.