Torna ob: Divéky és Tálas az összetett bajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.06. 20:43
Divéky Luca és Tálas Bence nyerte a tornászok országos bajnokságának egyéni összetett versenyét a budapesti Tornacsarnokban.

A nőknél a felnőtt mezőny kicsit foghíjas volt, a riói tesztversenyen olimpia kvótát érő pontszámot szerző Makra Noémi influenzája miatt nem indult, Kovács Zsófia pedig izomsérülése miatt csak felemás korláton mutatott be gyakorlatot. Divéky kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott valamennyi szeren, talajon és ugrásban pedig ki is emelkedett, így megérdemelten nyerte meg első egyéni összetett felnőtt országos bajnokságát. Az ugrásban remeklő Dévai Boglárka lett a második, míg az államvizsga előtt álló kétszeres olimpikon Böczögő Dorina a harmadik.

A férfiaknál a riói tesztversenyen olimpiai kvótás pontszámot szerző Hidvégi Vid csak lólengésben szerepelt, de ezen a szeren első helyen, a mezőny legmagasabb pontszámával, 15.250 ponttal került a döntőbe. A másik, olimpiai kvótás pontszámot elérő versenyző, Kardos Botond gyűrűn nem indult, mivel Rióban megsérült a válla, a többi szeren viszont megfelelő teljesítményt nyújtott. A címét megvédve győztes Tálas Bence mögött Vágner Levente lett az ezüstérmes, a dobogó harmadik fokára pedig Vecsernyés Dávid állhatott fel.

Az ob válogató volt a május végi-június eleji Európa-bajnokságra. Az Eb-n a férfiaknál és a nőknél is biztos a helye a riói tesztversenyen eredményesen szerepelt két-két tornásznak, Hidvéginek, Kardosnak, Kovácsnak és Makrának.

Az egyaránt öttagú csapatok fennmaradó három-három helyéért viszont – a korábbi válogatóverseny után – a bajnokságon küzdött-küzd meg a többi versenyző. A nőknél Kovácsék mellett a két legjobb vívja ki az indulási jogot, míg az ötödik embert Draskóczy Imre szövetségi kapitány jelöli majd ki. A férfiaknál Kovács István kapitány elsősorban az áprilisi és a mostani válogató eredményét veszi figyelembe, de mint jelezte, az edzésmunka és a világkupa-eredmények is számítanak majd a válogatásnál.

Az ob-n szombaton és vasárnap a szerenkénti döntőket rendezik 10.30-tól.

TORNA OB
EGYÉNI ÖSSZETETT

Nők
1. Divéky Luca (KSI SE) 51.700 pont
2. Dévai Boglárka (Haladás VSE) 49.800
3. Böczögő Dorina (TC Békéscsaba) 47.700

Férfiak
1. Tálas Bence (Vasas SC) 83.300
2. Vágner Levente (FTC YBL Tervező) 82.250
3. Vecsernyés Dávid (BHSE) 81.250

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik