Torna: Berkinek olyan érzés volt, mintha lebénult volna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.04. 11:37
null
Berki Krisztián eltökélt: a rosszul sikerült glasgow-i vb után felkészül Tokióra (Fotó: Reuters)
Berki Krisztián, a lólengés londoni olimpiai bajnoka saját bevallása szerint ötvenszázalékos állapotban utazott ki a glasgow-i olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságra, amelyen nem sikerült kvótát szereznie a jövő évi riói játékokra. Az Újpest 30 éves tornásza Tokióig szeretné folytatni pályafutását, de a jövő évi Európa-bajnokságot valószínűleg kihagyja.

Berki a DIGI Sport televízió szerdai Reggeli Start című műsorában bevallotta, hogy az országos bajnokság előtt olyan sérülést szenvedett, amely elsősorban fizikailag „tette tönkre”, ráadásul akkor jött, amikor az edzéseken már „szórta a hétpontos gyakorlatokat”.

A tornász elmondta, hogy a vállában kikapcsolt egy izomcsoport, amelyet ezután nem tudott megerőltetni. Hozzátette: ez olyan érzés volt, mintha lebénult volna, hiszen még a kezét sem tudta megemelni, ráadásul pontosan olyan pozícióban kellett volna erőt kifejtenie, amelyet a gyakorlata 80 százalékban tartalmaz.

„Két-három hét elment azzal, hogy újra érzékelni tudjak a kezemmel, így utána szinte mindent elölről kellett kezdenem” – fogalmazott Berki, aki edzőjével, Kovács Istvánnal már a világbajnokság előtt érezte, nagyon jó napot kell kifognia ahhoz, hogy Glasgow-ban minden rendben menjen, erről azonban a vb előtt nem akartak beszélni.

Berki Krisztián összehasonlításként megjegyezte, hogy amíg a tavalyi nanningi vb előtt kétszázszor csinálta meg az 7.0 kiinduló pontszámú gyakorlatát, s ebből 198-szor sikerült hibátlanul, addig idén úgy ment ki a vb-re, hogy mindössze négyszer hajtotta végre a gyakorlatot.

Az újpesti tornász szerint Glasgow-ban azon múlt a döntőbe jutása, hogy mivel a gyakorlat elején elég sokat kellett korrigálnia, a végén nem maradt ereje az E értékű, csak a C értékű leugráshoz. Hozzáfűzte: ez a négy tized különbség hiányzott ahhoz, hogy bekerüljön a lólengés döntőjébe, és ha a 6.7-es gyakorlatát hibátlanul megcsinálja, akkor első helyen jutott volna be a fináléba.

Berki elmondta, most könnyebben túltette magát azon, hogy nem jutott ki az olimpiára, mint nyolc éve, Peking előtt. A jövőjét illetően kifejtette, most hosszabb szabadságra megy, mert úgy érzi, pihenésre van szüksége, s ezért a győri mesterfokú bajnokságon is csak nézőként lesz jelen. A versenyzést egészen a tokiói olimpiáig szeretné folytatni, s ha a sérülés elkerüli, akkor szerinte semmi sem fogja ebben megakadályozni. A 2016-os éve az új elemek tanulásával telik majd, ezért a jövő évi Eb-t a Tokióra való felkészülés érdekében valószínűleg kihagyja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik