Torna: Berkiék a csodára várnak és egy lóra, amelyen gyakorolni lehet

MTI MTIMTI MTI
2010.11.23. 12:58
Címkék
Berki Krisztián, a lólengés világbajnoka saját bevallása szerint rendkívül nehéz körülmények között készül a versenyekre. A tornász a Digi Sport Reggeli Start című műsorában kedden elmondta, hogy nem áll rendelkezésére olyan ló, amelyen a 2011-es világbajnokságon kiharcolhatja az olimpiai kvalifikációt a 2012-es londoni játékokra.

A legutóbbi glasgow-i világkupán is olyan szeren folyt a verseny, amelynek nagyon puha volt a teteje, ami döntő szerepet játszott a rontásában, és így a második helyében is.

„Várjuk a csodát, hogy valaki felkarolja Krisztiánt" – nyilatkozott Kovács István edző. A tréner olyan szponzort szeretne, aki megvásárolja Berki számára azt a szert, amely feltétlenül szükséges a sikeres kvalifikációs szerepléshez.

„Sokszor vagyunk olyan helyzetben, hogy klubunk nem képes a versenyeket kifizetni, ezért már eleve a részvétel is kérdésessé válik" – jelentette ki Berki, aki elárulta, egyelőre még a legutóbbi kimagasló eredményei sem keltették fel a támogatók figyelmét.

Berki október 23-án lett világbajnok Rotterdamban – sikerével Magyarország a tizedik aranyérmét szerezte meg a torna-világbajnokságok történetében.

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
5 perce

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
12 perce

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
29 perce

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
44 perce

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
50 perce

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
1 órája

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
1 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
1 órája