Az egyetlen, aki Marilyn Monroe nyomába ért: a top 10 sportos Playboy

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2017.10.03. 18:25
null
Romy Tarangul cselgáncsozó a német Playboy olimpiai különszámában (Fotó: Playboy Deutschland)
Szeptember 27-én, 91 éves korában elhunyt Hugh Hefner, a Playboy magazin alapító-főszerkesztője. Az biztos, hogy Hefner – bármiképpen is értékeljük hosszú pályafutását – igencsak teljes életet élt, magazinja pedig a sporttal is összefonódott. Tegyük hozzá: nemcsak egyes címlaplányok, hanem a sportvilággal foglalkozó nagyon igényes írások és interjúk miatt is. A magazin valaha volt egyik legnagyobb sikerű száma és egyik legnagyobb elismerése is a sporthoz kapcsolódik – következzék a top 10 „sportos” Playboy.

 

10. A NÉMET OLIMPIAI KÜLÖNSZÁMOK

A 2008. szeptemberi német Playboy egyedi kiadás volt: négy különböző címlaplánnyal lehetett megvenni, ráadásul mind a négyen elit sportolók voltak. A legnagyobb név kétségtelenül Nicole Reinhardt, Peking olimpiai bajnoka kajak négyesben, nyolcszoros világbajnok. A német Playboy ezt követően hagyományt csinált az ötkarikás különszámokból, 2012-ben és 2016-ban is a sportolónők uralták a címlapot a nyári játékok előtt.

Magdalena Brzeska a '90-es évek legjobb német ritmikus gimnasztikázója volt – 
a Playboy több mint egy évtizeden keresztül kérte, hogy legyen címlaplány (Fotó: AFP)
Magdalena Brzeska a '90-es évek legjobb német ritmikus gimnasztikázója volt – a Playboy több mint egy évtizeden keresztül kérte, hogy legyen címlaplány (Fotó: AFP)

9. MAGDALENA BRZESKA (német, ritmikus gimnasztikázó)

Magdalena Brzeska csupán 17 éves volt, amikor a Playboy először felkérte, hogy legyen a magazin címlaplánya. Brzeska nemet mondott először, másodszor, majd még sokszor – végül kétgyermekes anyaként, 33 évesen, 2011-ben vállalta el a fotózást, és került a címlapra.

 

null

null



 

A lengyel származású szőke tornásznő – sportága egyik leghíresebb szépsége, aki tudásával is magára irányította a figyelmet, hiszen az rg-elitbe tartozott – sokáig azzal indokolta a nemleges válaszokat, hogy igen szigorú nagymamája leszedné a fejét, ha aktfotói jelennének meg. Az igazság ennél sötétebb volt: Brzeska évekig súlyos testkép- és evészavarokkal küzdött, ezért nem vállalta a fotózást.

Ezt a magazinfotók megjelenése után mondta el először nyilvánosan, felhasználva a publicitást, és azóta közéleti személyiségként, valamint edzőként rendszeresen hangsúlyozza, milyen károkat lehet okozni a gyermeksportolóknak azzal, ha állandóan kritizálják a testüket. Ő közel egy évtizedig hallgatta otthon és az edzőteremben, hogy túl kövér…

Brzeska kétgyermekes anyaként került címlapra (Fotó: AFP)
Brzeska kétgyermekes anyaként került címlapra (Fotó: AFP)

 

A fotózás után a Playboy szerkesztői kérték, hogy retusálhassák Brzeska vádlijait, mondván, túl izmosak. Engedélyt kaptak rá, bár az egykori tornásznő megjegyezte, az a legfőbb büszkesége. És hogy mit szóltak a gyerekei?

„Azt mondták, hogy nagyon menő fotók is vannak közöttük” – így Brzeska.

Harkleroad a Playboy címlapján
Harkleroad a Playboy címlapján

8. ASHLEY HARKLEROAD (amerikai, teniszező)

Ashley Harkleroad Playboy-történelmet írt, mivel ő lett az első profi teniszező, aki az amerikai magazinkiadás címlapjára került 2008 augusztusában.

A 2012-ben visszavonult Harkleroadot egy sportolótársa inspirálta arra, hogy elvállalja a felkérést: az úszó Amanda Beard sorozata láttán döntött úgy, hogy rábólint a magazin ajánlatára.

Nem volt rossz üzlet: a Playboy-fotózással a hírek szerint közel 400 ezer amerikai dollárt keresett. Ez az összeg körülbelül 40 százaléka annak, amit Harkleroad a karrierje során összeteniszezett.

Ebből persze kétféle következtetést is levonhatunk: egyrészt Harkleroad nem volt a szűk elit tagja (bár bekerült a top negyvenbe pályafutása csúcspontján), másrészt a magazin tud annyit ajánlani, hogy az egy profi élsportolónak is igencsak megérje.

 


Mike Tyson (jobbra) akcióban. Félelmetes düh dolgozott benne (Fotó: AFP)
Mike Tyson (jobbra) akcióban. Félelmetes düh dolgozott benne (Fotó: AFP)
RÉSZLETEK EGY ELÉG NEHÉZ INTERJÚBÓL
– Rengeteg szurkoló, legyen az barát, ellenség vagy szakértő, ugyanazt a kérdést teszi fel: vége van Tysonnak?
– Ezt mondták Aliról is a vereségei után. Nem, nincs vége. Egyáltalán nincs.
– Mégis, a Holyfield elleni meccs után néhányan azt mondják, végleg lekerült a fejedről a korona. Erre miként felelnél?
– Mondjuk szétütném a fejedet, talán. Ehhez mit szólsz?
(...)
– Szeretnénk jobban megismerni. Várod már, hogy ismét beszállhass a ringbe?
– Leszarom. Az emberek is leszarnak engem. Jön majd utánam más.
(...)
– Hogyan befolyásolják a Holyfield elleni meccsek a helyed a boksztörténelemben? Hová fognak helyezni?
– Nem túl magasra. Oly sok ellenségem van... És nekik befolyásuk van a megjelentekre. Megpróbálnak hitelteleníteni, ahogy csak tudnak. Kapják be. Tudom, hogy elbasztam az esélyt arra, hogy bekerüljek a Hírességek Csarnokába, hogy az a srác legyek, akiről álmodtam. Basszák meg, basszák meg, basszák meg... A kritikusaim felhasználhatják a Holyfield elleni csatákat arra, hogy lehúzzanak. De Ali is veszített meccseket. Leszarom az egészet. Az életem kudarcra ítéltetett. Nincs jövőm. Csak élek, ahogy tudok.

7. MIKE TYSON (amerikai, ökölvívó)

A Playboy sosem volt egydimenziós magazin, más hírességek mellett számtalan sztársportolóról is közölt megkapó portrékat.

Az egyik legnagyobb erejű a profi bokszbajnok Mike Tysoné volt, aki az 1998. novemberi szám központi szereplője.

Tyson ekkor már túl volt egy börtönbüntetésen, egy sikeres visszatérésen, az Evander Holyfield elleni csatákon (és fülharapáson), és épp tétlenségre kényszerült bokszolói licencének megvonása miatt – ez a Holyfield elleni második mérkőzés utáni botrány következményeként történt.

Tyson fényezés nélküli, kőkemény interjúba állt bele, melyben Mark Kramnak beszélt élete kulcseseményeiről, köztük az őt börtönbe juttató nemi erőszakról.

Az újságíró így emlékezett vissza az interjúra az SB Nationnek:

„Förtelmes hangulatban volt. Egyes kérdésekre szinte tébolyodott tudatfolyammal válaszolt. Ha hangsúlyozni akart valamit, az ujjával a combomat ütögette. Mike Tyson a legsötétebb figura a sportvilágban, akivel valaha találkoztam. Úgy jöttem el az interjú után, hogy arra gondoltam: sosem láttam még egy 32 éves férfit, akit ennyire felemésztett volna a düh, ennyire ellenséges, ennyire csüggedt legyen, és ennyire meg lett volna győződve a saját menthetetlenségéről.”


Szvetlana Horkina. Olimpiai bajnok, Playboy-címlaplány, parlamenti képviselő (Fotó: AFP)
Szvetlana Horkina. Olimpiai bajnok, Playboy-címlaplány, parlamenti képviselő (Fotó: AFP)

6. SZVETLANA HORKINA (orosz, tornász)

A tornasport egyik legnagyobb dívája a Playboy orosz kiadásának állt modellt 18 évesen. Kétszeres olimpiai, kilencszeres világ- és tizenháromszoros Európa-bajnokként Horkina a legsikeresebb sportoló címlaplányok közé tartozik, és sportikonként jókora felhördülést okozott Oroszországban az aktfotóival. Nem különösebben érdekelte a felzúdulás, de hát Horkinát általában is vajmi kevéssé hatotta meg mások véleménye.

„Megváltoztattam az emberek attitűdjét a sportágammal kapcsolatban. Nagyon jó dolog szexinek lenni. Az egész karrierem arról szólt, hogy új utakat nyitok, bebizonyítom a tornában, hogy a magas lányok is képesek elképesztő dolgokra” – vont vállat.

Horkina később sportdiplomáciai és politikai karrierbe kezdett, megválasztották az Orosz Tornaszövetség alelnökének, bekerült az orosz parlamentbe képviselőként, sőt, ifjúsági bizottsági alelnöke is volt a Dumának.

Beard egy PETA-kampányban (Fotó: AFP)
Beard egy PETA-kampányban (Fotó: AFP)

5. AMANDA BEARD (amerikai, úszó)

Kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok és 2007-es címlaplány – Amanda Beard már rutinos címlapmodell volt, amikor elvállalta a „nyuszis magazin” fotózását. Addig nem lehetett bejelenteni az egyezség tényét, amíg Beard összes szponzorát nem értesítették az aktképekről – arról nem lehetett hallani, hogy bármelyik támogató elfordult volna tőle. Az atlantai olimpián még plüsskabalát szorongató tinilányként berobbanó Beard szereplése megosztotta az amerikai úszóközösséget.

Amanda Beard és a Playboy-címlap (Fotó: AFP)
Amanda Beard és a Playboy-címlap (Fotó: AFP)

„Megtisztelőnek tartom a mai napig a felkérést. Ugyanakkor meg akartam mutatni a közönségnek, milyen egy élsportolói test, felül akartam kerekedni a saját mély félelmeimen, megpróbáltam meglelni a magabiztosságomat. Hát ezért vállaltam. Tisztában voltam azzal, hogy célkeresztbe kerülök, mindenki azt mondhatott rólam, amit akart” – vélekedett évekkel később Beard a Time magazinnak.

Az úszónő ekkor beszélt először nyilvánosan a mentális betegségeiről (önsértés, bulimia, testképzavarok), mutatván, a fényes kirakat mögött sokszor nagyon sötét és fájdalmas dolgok bújnak meg.

Beard később az állatvédő PETA egyik poszterén is meztelenül pózolt, egy, a pekingi olimpiára időzített kampány során – nem mondhatni, hogy a kínai hatóságok elragadtatva szemlélték volna az ötletet.

Michael Jordan az egyik legérdekesebb interjúját a Playboynak adta (Fotó: AFP)
Michael Jordan az egyik legérdekesebb interjúját a Playboynak adta (Fotó: AFP)

4. MICHAEL JORDAN (amerikai, kosárlabdázó)

A valaha volt (egyik?) legprímább kosárlabdázóval 1992 májusában közölt hosszú interjút a lap. A mélyinterjú a magazin másik nagy vonzereje volt (az elsőt felesleges elismételni) – a Playboy híres volt alapos és hosszú, hírességekkel készített beszélgetéseiről.

Jordan nagyon érdekesen beszél az NBA-sztárok életmódjáról, A Detroit Pistons „rosszfiúi” elleni küzdelemről, a rivalizálásról a liga legjobbjai között, arról, hogyan tudta meg „Magic” Johnson HIV-fertőzöttségét. De érint Jordan igen kemény kérdéseket a rasszizmussal (többek közt a sajátjával) kapcsolatban is, és beszél a rituáléiról, vagy arról, hogy mit jelent neki a kosárlabda. Ezt röviden érdemes is idézni:

„Amikor a pályára lépek, semmire nem kell gondolnom. Ha gondom van a pályán kívüli életben, akkor a játék kitisztítja az elmémet, jobb megoldásokat találok a problémákra. Olyan ez, mint egy terápia. Megnyugtat és lehetőséget biztosít számomra, hogy megoldjam a problémáimat.”

A teljes interjú itt olvasható el angolul.

Először Cassius Clayként, másodszor Muhammad Aliként adott Playboy-interjút (Fotó: AFP)
Először Cassius Clayként, másodszor Muhammad Aliként adott Playboy-interjút (Fotó: AFP)

3. MUHAMMAD ALI (amerikai, ökölvívó)

Muhammad Ali többször is vállalt Playboy-nagyinterjút, igaz, először Cassius Clayként ült le beszélgetni – másodszor, az 1975. novemberi lapszámban már Aliként. A sporttörténelem egyik legszórakoztatóbb figurája beszél (saját) költészetéről, csajozásról, autogramosztásról, arról, hogy milyen, amikor Foreman vagy Frazier üti meg a ringben.

No meg sokkal súlyosabb kérdésekről is, beleértve, hogy miért érezte otthon magát Zairében, és miért nem az Egyesült Államokban. Szupersztár bokszoló, radikális fekete aktivista, aki kemény szópárbajokba bocsátkozik beszélgetőpartnerével, helyenként igencsak szélsőséges nézeteket hangoztatva, és megfogalmazza az ars poeticáját.

„Szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint egy fekete férfira, aki nehézsúlyú bajnok lett, vicces volt, és mindenkivel jól bánt, nem nézte le azokat, akik felnéztek rá, és mindent megtett azért, hogy segítse az övéit a szabadságért, igazságosságért és egyenlőségért folytatott küzdelemben.”

Legenda a sakkasztalnál: Bobby Fischer (Fotó: AFP)
Legenda a sakkasztalnál: Bobby Fischer (Fotó: AFP)

2. BOBBY FISCHER (amerikai, sakkozó)

Bobby Fischer garantáltan nem aktképek miatt került a listánkra, hanem a róla készült cikk sajtótörténeti jelentősége miatt. A Playboy 1973. júliusi számában jelent meg a „The Day Bobby Blew It”, azaz „A nap, amikor Bobby elszúrta” című írás Brad Darrach tollából.

Darrach egy teljesen kaotikus napon keresztül mutatja be, milyen lehetett Bobby Fischerrel dolgozni az 1972-es, Borisz Szpasszkij elleni sakkvilágbajnoki döntő előtt, szenzációs portrét rajzolva az enigmatikus amerikai nagymesterről.

Egyszerre zseni és őrült, vonzó és frusztráló személyiség – aligha van olvasó, aki a cikk felénél nem tart ott, hogy legszívesebben megfojtaná a magát tízpercenként meggondoló, paranoid, újabb és újabb pénzügyi követeléseket támasztó, a reykjavíki gépre végül felszállni nem hajlandó Fischert.

A cikk olyannyira jól sikerült, hogy beválasztották a 20. század legjobb amerikai sportírásait összegyűjtő antológiába – az eredeti anyag a Darrach-örökösök engedélyével szabadon olvasható.

A Darrach-írásban leírt események után még hosszú napokba telt, amíg „néhány száz ember és két kormány együttes erőfeszítése, valamint egy hegyomlásnyi jó szerencse” segítségével sikerült felimádkozni Bobby Fischert a gépre, hogy aztán a sakktörténelem talán legjobban várt vb-döntője több napos csúszással, Szpasszkij sportszerűségének is köszönhetően elkezdődhessen. A végén Fischer ünnepelhetett.

 

null

null



 

1. KATARINA WITT (német, műkorcsolyázó)

Katarina Witt szakítani akart a cuki imázzsal (Fotó: AFP)
Katarina Witt szakítani akart a cuki imázzsal (Fotó: AFP)

Szarajevó és Calgary olimpiai bajnoka, négyszeres világbajnok, hatszoros Európa-bajnok, minden idők egyik legsikeresebb és legjobb műkorcsolyázója. Egyúttal minden idők egyik legszebb műkorcsolyázója. Sőt, minden idők egyik legsikeresebb Playboy-címlaplánya is. Az NDK egykori jégkirálynőjét, „a szocializmus leggyönyörűbb arcát” 32 évesen kérte fel a magazin, hogy pózoljon címlaplányként.

Az 1998 decemberében megjelent aktképek visszafogottan fogalmazva is nagy hatást tettek a vevőközönségre: ez lett a Playboy-történet második lapszáma, amely teljesen elfogyott. Az első ilyen az 1953. decemberi, nyitó szám volt, címlapon és poszteren Marilyn Monroe-val. A hírek szerint Katarina Witt egymillió amerikai dollárt kapott a fotózásért.

„Azért vállaltam el a Playboy-fotózást, mert provokatív akartam lenni. A műkorcsolyázónők imázsa szép, tiszta, cuki, és én szakítani akartam ezzel. Nem akartam jéghercegnő lenni, érzéki és természetes fotókat akartam. És pontosan ez lett a fotózás eredménye” – nyilatkozta a háttérről Witt.

Katarina Witt a labdarúgó Német Kupa döntőjén – körberajongott sztár maradt (Fotó: AFP)
Katarina Witt a labdarúgó Német Kupa döntőjén – körberajongott sztár maradt (Fotó: AFP)
Katarina Witt az amerikai Playboy címlapján. Marilyn Monroe nyomába ért (Fotó: dpa/Picture Alliance/Playboy)
Katarina Witt az amerikai Playboy címlapján. Marilyn Monroe nyomába ért (Fotó: dpa/Picture Alliance/Playboy)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik