Tokió 2020: nem változik a program, Szapporó is helyszín marad

Vágólapra másolva!
2020.04.03. 10:30
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jövőre is azt a versenyprogramot próbálja majd követni, amely idén érvényes lett volna a tokiói olimpián, és Szapporó is versenyhelyszín marad.    

A nyári játékokat a múlt héten halasztották el a koronavírus-járvány miatt, s hétfőn az is kiderült, hogy szinte napra pontosan egy évvel az eredetileg kijelölt időpont után, 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik majd.

Az insidethegames.biz portál úgy tudja, hogy a várható hőség miatt a jóval északabbra fekvő Szapporó marad a maratoni futó és a gyalogló számok házigazdája, s a NOB általánosságban arra törekszik, hogy az legyen a lebonyolítás időrendje, ami idén lett volna.

Ezt a NOB sportolói bizottsága is támogatja, Kit McConnell, a szervezet sportigazgatója ugyanakkor jelezte: bizonyos módosításokra szükség lehet.

„Az alapok már megvannak, ezek érvényesek 2021-re is, beleértve a szapporói helyszínt is. Bizonyos kiigazításokra azonban szükség lehet, ezeket áttekintjük”– mondta McConnell.

A szervezők szerint több szempontból is meg kell vizsgálni a kialakult helyzetet, ezek közül az egyik az, hogy elképzelhető, bizonyos versenyhelyszínek jövőre már nem állnak rendelkezésre. Ezt Thomas Bach, a NOB elnöke is elismerte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik