MÁRVÁNYI PÉTER 2020.08.06 10:17

Tokió 2020: Berecz Zsombor a csúcsra akar érni Japánban

Berecz Zsombor a végső győzelemre is esélyes a tokiói olimpián, s mivel hajóosztálya, a finn dingi a 2024-es játékok programján jelen állás szerint nem szerepel, a vitorlázónak egyetlen célja van jövőre: egy utolsó, nagy alakítás.

Berecz Zsomborban fel sem vetődik, hogy nem lesz olimpia Tokióban (Fotó: Procelero SE)

 

Berecz Zsombor a Balaton partján töltötte július utolsó és augusztus első napjait, pedig nem erre készült. A 2018-as világbajnoki győzelme és a tavalyi előolimpián aratott sikere után esélyesként utazott volna Tokióba, de a járvány közbeszólt.

„Eszembe jutott, hogy talán máshol kellene lennem, de gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat. Rossz érzés nincs bennem, de ez a pluszév mindenkit ugyanúgy megvisel. Annak nem örülök, hogy így alakult, de annak igen, hogy legalább a családommal tölthettem néhány hónapot”   – mondta Berecz Zsombor, aki az utolsó pillanatig edzett, csak akkor állt le, amikor hivatalosan is bejelentették, hogy elhalasztják az olimpiát.

„Az utolsó pillanatig úgy készültem, hogy lesz idén olimpia. Amikor márciusban bejelentették a halasztást, én még akkor is Mallorcán voltam. Az edzőtársammal már csak ketten maradtunk az edzőtáborban, akkorra mindenki mást hazarendeltek. A halasztás napján is az olimpiára készültünk, aztán hirtelen meg kellett szervezni a hazajutásunkat. Nem lett volna értelme maradni, a vízre sem engedtek már ki senkit, végül három napon belül haza is értünk, Barcelonából kellett hazarepülnünk.”

Berecz Zsombor már túltette magát azon, hogy elhalasztották az olimpiát, mint mondja, ez ellen nem tehet semmit. A halasztás pillanatában a legkeményebb munkában volt, ebből természetesen visszavett, de teljesen leállni nem szabad egy évvel élete legfontosabb versenye előtt.

„Jobb lenne most arra készülni, hogy hamarosan vége az olimpiának, tervezhetőbb lenne a jövőm, de így is jól telt életem elmúlt időszaka. Az, hogy nem lesz olimpia, fel sem vetődik bennem. Mindennap arra készülök, hogy lesz, mással egyelőre nem is vagyok hajlandó foglalkozni. Az olimpia előtti öt-hat hónapban dolgozunk a legkeményebben, ezt húzta keresztül a halasztás. Hosszabb ideig ezt a munkát nem lehet fenntartani, muszáj volt visszavennem a tempóból. Aki most is teljes fordulaton pörög, az biztosan ki fog égni a játékokig. Az erőnléti edzéseket folytattam, tartom a versenysúlyomat, heti egy-két alkalommal mentem ki a vízre a Balatonon, amikor jó szél fújt.”

Az olimpia halasztása miatt természetesen borult a 34 éves sportoló további programja is, de elképzelhető, hogy világversenyekkel is tud majd hangolódni a 2021-es olimpiára.

„Kevés olyan hajóosztály van, amelyik magának szervez versenyeket, mi ebbe a kategóriába tartozunk. Most úgy tűnik, lesz Európa-bajnokság Lengyelországban szeptember elején, a világbajnokság még kérdéses, mert sok országból nem lehet Európába utazni. A vébé októberben lenne Mallorcán. Ami még biztos, hogy a téli felkészülést ezúttal Európán belül kell megoldani, a tervek szerint Gran Canarián leszünk négy hónapot a téli időszakban, Európán belül ott lehet majd jól készülni. A leállás után már voltam Mallorcán három hetet, nemsokára pedig következik ott egy újabb háromhetes etap. Négyen-öten készülünk együtt, nagyon ütős csapat jött össze, a legutóbbi világbajnokságon mindenki az első tízben végzett, ennél erősebb mezőnnyel nem is készülhetnék.”

Az már korábban eldőlt, hogy a finn dingit törlik az olimpiai programból, így a mostani lenne az utolsó lehetősége Berecz Zsombornak, hogy szép eredményt érjen el olimpián, de elmondása szerint még van egy kis esély, hogy megmeneküljön a hajó­osztálya.

„Ha minden igaz, hamarosan elnökváltás lehet a nemzetközi szövetségben. Azt a vezetőséget, amelyik dobta ezt az osztályt, hamarosan lecserélik. A másik két jelölt programjában az szerepel, hogy szeretnék megtartani a finn dingit, és elengednék az új, nagyhajós ötletet. Ráadásul azzal, hogy csúszik az olimpia, nem biztos, hogy három év elég lenne a program megváltoztatásához és ahhoz, hogy valóban világszínvonalú mezőny jöjjön össze a 2024-es játékokra. Remélem, maradhat a finn dingi legalább a párizsi olimpián, de ha ez így is lesz, én már nem szeretnék ott indulni, nekem az a célom, hogy Tokióban érjek fel a csúcsra”   – mondta Berecz Zsombor. Ha így lenne, azt látatlanban aláírná minden magyar sportkedvelő.

Ami a tokiói magyar vitorlásmezőnyt illeti, Berecz Zsombor mellett Érdi Mária (Laser Radial) és Vadnai Benjamin (Laser) szerzett még kvótát Magyarországnak, a szörfösök közül pedig Cholnoky Sára harcolta ki az indulási jogot. Érdi Mária a 2019-es előolimpián bronzérmet nyert, nem titkolt célja, hogy az olimpián is az érmekért legyen versenyben. A vitorlás és szörfös viadalokat a Tokiótól kétórányi útra található Enosimában rendezik az olimpián.

2020.09.23 20:31:55

Egyéb egyéni N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Szerettem volna hinni március-április fordulójának főbekólintó napjai táján – naiv módon persze –, hogy az élet hajszolására kondicionált ember megáll, s néhány pillanatig gondolkozik legalább.

2020.09.22 22:24:13

Egyéb egyéni MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Már elnézést, de gépiesített sportolókat vagy hús-vér embereket akarunk-e látni? Sokak szerint itt a vége, itt kellene megállni. Csak még nem jutottunk el addig a pontig, amelyen túlról már nem lehet visszatérni.

2020.09.21 11:36:35

Egyéb egyéni SZABÓ GÁBOR

A helyi lapok pedig nem válogattak a címekben:     „A sport megcsúfolása”, „Merénylet a versenyzők ellen”.

2020.09.20 21:45:37

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Az emberiséget sakkban tartó koronavírus-járvány miatt orvosilag ellenjavallt a meccsek előtti és utáni kézfogás is.

2020.09.17 21:41:59

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Sportújságírónak lenni jó. Sok fiatal álma, kevesebbek álmának beteljesülése. Olyan tevékenység megélése, ahol napjaink agyonszabályozott világában is hőstettek zajlanak, diadalmaskodni lehet, vagy felállni a térdre kényszerítettség állapotából.