Tokió 2020: a kormányzó szerint „egyszerűsített” is lehet az olimpia

Vágólapra másolva!
2020.06.04. 13:25
null
„Szükséges, hogy észszerűsítsük, ami észszerűsítésre szorul” (Fotó: AFP)
Koike Juriko, Tokió kormányzója szerint szükségessé válhat „egyszerűsített” olimpia megrendezése.

 

A szervezők a koronavírus-járvány hatásait elemezve különböző változtatásokon gondolkodnak. A Jomiuri című lap azt közölte, hogy már fontolóra vették a fertőzötteket kiszűrő teszt kötelezővé tételét, illetve azt, hogy a tervezettnél kevesebb néző előtt rendezzék meg a versenyeket.

John Coates, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) részéről felügyeli az előkészületeket, úgy fogalmazott: mivel egyelőre nincs hatékony védekezés a vírus ellen, a szervezőknek olyan terveken is el kell gondolkodniuk, melyek megvalósulása esetén a korábbiaktól nagyon eltérő olimpiára kerülhet sor.

Koike nem bocsátkozott részletekbe, de ő is úgy foglalt állást, hogy szükséges az erről szól eszmecsere.

„Az olimpia és a paralimpia megrendezéséhez a tokióiak, a japán emberek szimpátiájára és megértésére van szükség. Éppen ezért szükséges, hogy észszerűsítsük, ami észszerűsítésre szorul és egyszerűsítsük, amit egyszerűsíteni kell” – jelentette ki.

A kormányzati és szervezőbizottsági forrásokra hivatkozó Jomiuri értesülése szerint a házigazdák többek között arról egyeztetnének a NOB-bal, hogy a versenyzők és kíséretük mellett szükség esetén a nézőket is PCR-teszteknek vetnék alá, továbbá korlátoznák a ki- és bejárást az olimpiai faluban.

Thomas Bach NOB-elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök március 24-én állapodott meg az olimpia és a paralimpia jövő évre halasztásáról, további csúsztatás azonban kizárt.

A 2021-re áthelyezett olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül majd sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik