Teqball-vb: elképesztő izgalmak után párosban is ezüst jutott

Vágólapra másolva!
2018.10.13. 19:24
A Bányik Csaba, Blázsovics Ádám kettős döntő szettben kikapott montenegrói riválisától a franciaországi Reimsben megrendezett teqball-világbajnokság döntőjében, így az egyéniben induló Sipos Árpádhoz hasonlóan ezüstérmet szerzett.

A magyar páros az egyéniben döntős Sipos Árpádhoz hasonlóan hibátlanul, négy győzelemmel abszolválta a csoportküzdelmeket, majd a nyolcaddöntőben a marokkói kettős ellen sem izzadt meg. A negyeddöntőben az őszülő halántékú Maurizio Galli, Emiliano Salvetti olasz duó a második játszma elején rövid ideig reménykedhetett benne, hogy lehet esélye, de a mieink ekkor ismét elkezdtek olyan szinten teqballozni, ahogyan a torna korábbi szakaszában, így 2:0-val továbbjutottak.

Az elődöntőben „Marquinhosszal” és Nataliával, vagyis a brazil párossal csapott össze Bányik és Blázsovics, de ez a találkozó is egyoldalú meccset hozott – ami miatt mi, magyarok a legkevésbé sem bánkódtunk, hiszen a mieink jutottak tovább 20:9, 20:12-vel.

A fináléban a Bogdan Marojevics, Nikola Mitro montenegrói párossal találkoztak Blázsovicsék. A magyar duó az első négy pontot megnyerte, Marojevicsék azonban 8:8-nál utolérték a mieinket, és innentől kezdve késhegyre menő csatát vívtak egymással a felek az első játszma megnyeréséért. A montenegróiak főleg az erős fejjátékukra, míg a mieink Bányik szinte védhetetlen lecsapásaira – bár ebben a sportágban talán inkább a lerúgás a jó kifejezés – alapoztak. A szettről döntő pont döntött, amelyet a mieink nyertek (20:19).

A második játszma elején a magyar csapat ismét elhúzott, ám Montenegró megint csak felállt (13:13), sőt fordított is, és kiharcolta a döntő szettet (15:20). Fehér mezes riválisaink a második felvonásra sajnos megtalálták az ellenszert Bányik bivalyerős próbálkozásaira.

A harmadik felvonást is a magyar csapat kezdte jobban (4:0), de Blázsovicsék ezúttal sem tudták megőrizni előnyüket. Ennél nagyobb baj, hogy a játszma közepén kezdett kicsúszni a kezükből a meccs, ezért 13:11-es hátrányban időt kértek. Innen sikerült egyenlíteni (14:14), majd 19:17-es és 20:19-es hátrányban összesen három meccslabdát hárítani. A negyediket azonban már nem, így elképesztő izgalmak után Montenegró nyerte meg a világbajnokságot (22:20).

Blázsovics tavaly egyéniben megnyerte a vb-t, most be kell érnie az ezüstéremmel.

2. TEQBALL-VILÁGBAJNOKSÁG, REIMS (FRANCIAORSZÁG)
Magyar érdekeltségű eredmények
H-csoport: Bányik Csaba, Blázsovics Ádám
–Javier Asensio, Aitor Vives (Spanyolország) 20:13, Bányik Csaba, Blázsovics Ádám–Karim Ghafghaf, Axel Lawarée (Belgium) 20:3, Bányik Csaba, Blázsovics Ádám–Amine Benchamloule, Abdelrauf Zarabi (Algéria) 20:5, Bányik Csaba, Blázsovics Ádám–Emilia Eva Natasha Binti Saudia, Saravanakumar Narayanan (Malajzia) 20:10
Nyolcaddöntő: Bányik Csaba, Blázsovics Ádám–Nasser Ajouaou, Yassine Eddardi (Marokkó) 20:5, 20:7
Negyeddöntő: Bányik Csaba, Blázsovics Ádám–Maurizio Galli, Emiliano Salvetti (Olaszország) 20:6, 20:13
Elődöntő: Bányik Csaba, Blázsovics Ádám–Natalia Guitler, Marcos Vieira Da Silva (Brazília) 20:9, 20:12
Döntő: Bányik Csaba, Blázsovics Ádám–Bogdan Marojevics, Nikola Mitro 20:19, 15:20, 20:22

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik