Televízió: újra élő közvetítés a Sport TV-n, MMA és darts a programban!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.17. 09:59
null
A világbajnok Peter Wright már az első nap táblához áll. Lesz-e belőtt frizura otthon is? (Fotó: PDC)
A koronavírus-járvány miatti hosszú szünet után április 17-én 18 óra 15 perctől ismét élő sportközvetítést láthatnak majd a magyar tévénézők. Fehéroroszországban, Minszkben rendeznek egy rangos MMA-gálát. Emellett a darts is visszatér: a PDC Home Tour keretében a világ legjobb dartsozói otthonaikban dobálják a nyilakat. Utóbbi sorozat is péntektől lesz látható.

 

Immár csaknem egy hónapja nem lehetett élő sportközvetítést látni a magyar televíziókban, hiszen a koronavírus-járvány miatt jóformán az egész világ sportélete leállt egy időre. Minszkben, Fehéroroszországban azonban pénteken magyar idő szerint 18 óra 15 perctől MMA-gálát rendeznek, amit élőben közvetít a Sport1 – olvasható a televízió közleményében.

A BFC50 elnevezésű gála nemzetközi programjában több súlycsoport küzdelmei szerepelnek, így félnehézsúlyú és pehelysúlyú ütközeteket is láthatunk, a főmeccs pedig a váltósúlyú Makszim Pugacsev és Valerij Daskevics címmérkőzése lesz. A BFC elsőre talán keveseknek ismerős, de Fehéroroszország és Kelet-Európa egyik vezető MMA-promóteréről van szó. Az évek során olyan nevek küzdöttek az eseményein, mint Habib Nurmagomedov, Andrej Arlovszkij, Alekszej Kugyin vagy épp Artyom Damkovszkij.

A BFC50 mellett egy heteken át tartó közvetítési sorozatot is bejelentett a televízió, ez pedig a PDC Home Touré.

Első körben 32 napig vívnak majd csoportmeccseket. 128 versenyzőt osztanak 32 db 4 fős csoportra, az egy csoportban lévő játékosok egy adott játéknapon körmérkőzéseket vívnak, és a csoportelső továbbjut a legjobb 32 közé. Az a csavar a történetben, hogy nem az Ally Pally vagy Európa valamely impozáns létesítménye lesz a helyszín, mert a versenyzők saját otthonaikban, saját táblájukra dobnak, de a küzdelmeket élőben közvetíti a televízió, Magyarországon a Sport1 és a Sport2.

„Nyilvánvalóan a járvány szülte az ötletet, de ha jobban belegondolunk, a darts esetében ez a lebonyolítás nem is olyan bonyolult, ez egy olyan sportág, ahol meg lehet valósítani az élő közvetítést. Nincs ugyanis kontakt a résztvevők között, pusztán a feltételeket kell technikailag és a verseny szabályainak megfelelően megteremteni a versenyzők otthonában” – írja a Sport Tv.

Már az első, pénteki játéknapon láthatjuk a regnáló dartsvilágbajnokot, Peter Wrightot, szombaton a világranglista-harmadik Gerwyn Price-t, vasárnap Dave Chisnallt.

Apró szépséghiba, hogy a háromszoros világbajnok Michael van Gerwen a friss hírek szerint nem vállalta a meghívást.

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23

Megvan a darts Premier League mezőnye; elkezdődött a PDC pro tour selejtezője 20 magyarral

Egyéb egyéni
2026.01.05. 16:55
Ezek is érdekelhetik