Tájfutás: Gárdonyi Csilla harmadik egyéni bajnoki címét szerezte

Vágólapra másolva!
2020.09.29. 13:15
null
A győztes női váltó (Fotó: NVSZ)
A férfiaknál Bakó Áron, a nőknél Gárdonyi Csilla nyerte meg a tájfutók egyéni éjszakai országos bajnokságát az alföldi Bodogláron, ahol mindketten tagjai voltak az egyesületi váltóbajnokságon győztes csapatnak is.

A Nemzeti Versenysportszövetség hírlevele szerint a versenyzők egyéni indítással, fejlámpát használva vágtak neki az alföldi homokbuckás terepnek. Az idén remek formában versenyző Bakó Áron 1:15:37 óra alatt teljesítette a légvonalban 13.2 kilométer hosszú pályát. A nagy rivális Baumholczer Máté egy órán keresztül szűk előnnyel állt az élen, ám a pálya végén két, összesen körülbelül másfél perces tájékozódási hibát követett el, így meg kellett elégednie az ezüstéremmel.

A női mezőnyben kétség sem férhetett a még mindig csak junior korú, de már harmadik egyéni bajnoki címét begyűjtő Gárdonyi Csilla aranyérméhez, aki a 8.2 kilométer hosszú pályán hat perc előnnyel ért célba, és a táv elejét leszámítva gyakorlatilag végig vezetett.

Az egyesületi váltókat egy-egy 14, 16, 18 és 20 év alatti, valamint egy felnőtt korosztályú versenyző alkotta. A férfiaknál a nagy esélyes Tabáni Spartacus magabiztosan győzött, miként a női mezőnyben a MOM-Hegyvidék csapatát sem tudták megszorítani a riválisok.

A tájékozódási futókra idén már csak egy egyéni országos bajnokság vár: a hagyományosan legnagyobb presztízsű hosszú távú verseny október közepén lesz a Mecsekben.

ÉJSZAKAI TÁJFUTÓ OB
FÉRFIAK

1. Bakó Áron (Tabáni Spartacus) 1:15:37 óra
2. Baumholczer Máté (Pécsi VSK) 50 másodperc hátrány
3. Ormay Mihály (Tabáni Spartacus) 5:48 perc hátrány

NŐK
1. Gárdonyi Csilla (MOM-Hegyvidék) 54:14 perc
2. Sárközy Zsófia (Tabáni Spartacus) 5:49 p h.
3. Zsigmond Száva (Diósgyőri TC) 19:45 p h.

EGYESÜLETI VÁLTÓ
FÉRFIAK

1. Tabáni Spartacus (Csoboth Mihály, Csoboth Márton, Nagy Péter, Bujdosó Zoltán, Bakó Áron) 2:07:22 óra
2. Szegedi Vasutas SE 8:40 p h.
3. Tipo TKE 14:06 p h.

NŐK
1. MOM-Hegyvidék (Mikes Janka, Zempléni Lilla, Sárközy Rita, Kézdy Borbála, Gárdonyi Csilla) 2:03:29 óra
2. Veszprémi Honvéd 18:35 p h.
3. Tabáni Spartacus 32:41 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik