nemzetisport.hu 2016.04.27 23:45 Frissítve: 2016.04.27 23:48

Sznúker-vb: McManus bravúrja; két ázsiai az elődöntőben

Kialakult az elődöntő mezőnye a sheffieldi Crucible színházban a sznúker-világbajnokságon. A világelső Mark Selby négy közé jutása papírforma, ám a másik három játékosé már nem. A kínaiak sztárja, Ting Csün-huj elődöntője is váratlan, mert, bár a mai sznúker egyik legjobbjának számít, pocsék szezont produkált eddig, még a legjobb 16-ból is kiesett a vb előtt. Fu és különösen McManus szereplése viszont nagy meglepetés.

 

Alan McManus 23 év után jutott ismét elődöntőbe a sznúker-vb-n (Fotó: Action Images)

Fantasztikus, amit Barry Hawkins művelt. A legjobb nyolc között igen kimerítő meccsen kiejtette Ronnie O'Sullivant, ám ezután nem tudott túl sokat pihenni, mert másnap máris kezdődött az elődöntője a remek formában játszó Marco Fu ellen.

A hongkongi 9–1-re elhúzott, sima meccsnek ígérkezett, hiszen így már csak négy frémet kellett nyernie a győzelemhez. Ám Hawkins, aki az elmúlt három vb-n mindig eljutott legalább az elődöntőig (egyszer a finálét is megjárta), feltámadt. Egészen 10–9-ig zárkózott fel, de Fu megint nyert két játékot, így 12–9-nél már csak egy kellett neki az elődöntőhöz. Hawkins még egyszer megrázta magát, és úgy tűnt, hogy kiharcolja a döntő frémet, mert 12–11 után jelentős pontelőnyt ért el a 24. frémben. Csakhogy rontott, Fu pedig precíz lökésekkel ellopta a frémet, és ezzel megnyerte az összecsapást.

Alan McManus a vb egyik legnagyobb meglepetését szerezte azzal, hogy legyőzte a négyszeres világbajnok John Higginst. A két skót nagy meccset játszott, többször váltották egymást a vezető pozícióban. A vége felé úgy tűnt, hogy Higgins stabilizálni tudja fórját, de a hajrá McManusnak sikerült jobban, és végül 13–11-re győzött.

McManus elődöntőbe jutása teljesen váratlan, mert bár már kétszer is megtette ezt korábban, az a két alkalom 1992-ben és 1993-ban volt, tehát 23, illetve 24 éve... Ráadásul McManus az utóbbi években semmilyen jelentős eredményt nem ért el, 2007-ben a World Grand Prix-n jutott a legjobb négy közé. Tornán 1996-ban (Thailand Open) diadalmaskodott legutóbb.

Kyren Wilsontól hatalmas bravúr, hogy eljutott a legjobb nyolc közé. Itt már nem bírt a világelső Mark Selbyvel, de lökött egy 143-as bréket, ami egyrészt az eddigi legmagasabb brék a mostani világbajnokságon, másrészt pályafutása legjobb pontsorozata.

A vb részletes menetrendjét ide kattintva érheti el!

SZNÚKER-VB, SHEFFIELD
NEGYEDDÖNTŐ
Alan McManus (skót)
–John Higgins (skót, 8.) 13–11
Marco Fu (hongkongi, 14.)–Barry Hawkins (angol, 11.) 13–11
Kyren Wilson (angol)–Mark Selby (angol, 2.) 8–13

Korábbi eredmény
Ting Csün-huj (kínai)
–Mark Williams (walesi, 13.) 13–3

Az elődöntő párosítása*
Alan McManus (skót)–Ting Csün-huj (kínai)
Marco Fu (hongkongi, 14.)–Mark Selby (angol, 2.)

*A meccsek az egyik fél 17. nyert frémjéig tartanak.

2020.03.27 21:31:52

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Viharos időszak volt, de a sportvilág csak nehezen fogta fel, hogy vannak fontosabb dolgok is, mint futni, ugrani, úszni, labdázni. Magyarországon különösen igyekeztek elhessegetni a borús jóslatokat.

2020.03.26 22:28:59

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Még meg is tudják magyarázni a – megmagyarázhatatlant.

2020.03.25 23:32:01

Egyéb egyéni MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Amikor jönnek sorra az információk, hogy melyik bajnokságban meddig nem játszanak egészen biztosan, akkor az ilyen esetek derítenek jobb kedvre. Megmutatják, hogy a sportvilág minden szorult helyzetből megtalálja a kiutat.

2020.03.25 23:24:45

Egyéb egyéni THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Abe Sinzo már ki is mondta a bűvös szót.