Sznúker-vb: Higgins és Hawkins is megtartotta előnyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.04. 23:46
null
Kyren Wilson összességében döntetlenre hozta ki a mai napot (Fotó: AFP)
Címkék
Az elődöntők második napjával folytatódott Sheffieldben a sznúker-világbajnokság, és a nap végére nem jutottunk közelebb a döntősök kilétéhez egyik ágon sem.

Az alsó ágon Mark Williams továbbra is két frém hátrányban van Barry Hawkinsszal szemben, pedig amikor a nap elején 5–3-nál belekezdtek, az első balkezes világbajnok az első négy frémből hármat megnyerve 6–6-ra egyenlített – többek között egy 80-as bréket is bemutatva.

Utána viszont Hawkins percei következtek, hiszen ő vitt el zsinórban három frémet, de Williams egy 62-es breakkel megnyerte a mai utolsó frémjüket, így 9–7-tel még életben tartotta továbbjutási reményeit a holnap délelőtt folytatódó és 17 nyert frémig tartó elődöntőben.

A felső ágon a világbajnokságot legutóbb 2011-ben megnyerő négyszeres bajnok John Higgins és a pályafutása legjobb világbajnoki szereplését produkáló Kyren Wilson mérkőzése is 5–3-ról folytatódott, és a mai első 8 frémes szakaszban nem produkáltak túlzottan magas színvonalú játékot a felek.

Higgins ugyan elhúzott 7–4-re, de a 14. frémben Wilsonnak lett volna lehetősége egyenlíteni, ám elhibázott egy trükkös lövést a kékre, ami után végül Higgins lepakolta a maradék golyókat és megtartotta két frém előnyét az esti folytatásra (9–7).

Ahol aztán egy darabig maradt a különbség, aztán a 19. frémben az utolsó piros hosszas rejtegetése után végül Higgins hibára késztette Wilsont és behúzva a játékot háromra növelte a különbséget.

Ezzel viszont felpiszkálta Wilsont, aki ismét visszajött a játékba, de 12–11-nél Higgins a nap utolsó frémjében hozott egy 91-es bréket, amivel megtartotta a két frém különbséget a végére, 13–11-ről vágnak neki a 17 nyert frémig tartó játékig szombaton.

SZNÚKER-VB, SHEFFIELD
E
LŐDÖNTŐ
Kyren Wilson (angol, 9.)–John Higgins (skót, 5.) 11–13
Barry Hawkins (angol, 6.)–Mark Williams (walesi, 7.) 9–7
A mérkőzések 17 megnyert frémig tartanak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik