nemzetisport.hu 2019.03.25 18:30 Frissítve: 2019.03.25 18:55

Sznúker: űrformában a Rakéta, 1506 nap után ő az új világelső

Az ötszörös világbajnok Ronnie O'Sullivan kilenc év után újra az első helyen áll a sznúker-világranglistán. Az angol játékos 13–11-re legyőzte Neil Robertsont vasárnap a Tour Championship döntőjében, így letaszította a rangsor éléről az 1500 napja regnáló Mark Selbyt.

Ronnie O'Sullivan vasárnapi győzelmével újra élre állt a világranglistán (Fotó: Getty Images)

 

Ronnie az első szakasz után 5–3-ra vezetett Robertson ellen, de az ausztrál a következő nyolc frémben egyenlíteni tudott, így 8–8-as állásnál vonultak pihenőre. A záró etapban 10–10-nél ismét döntetlent mutatott az eredményjelző, de az angol klasszis innen 13–11-re behúzta a mérkőzést.

„Világelsőnek lenni úgy, hogy nagyjából feleannyi versenyen indulsz, mint a többiek, a sport egyik legnagyobb eredménye. Sohasem a világelsőség vezérelt, hogy csak emiatt több viadalon vegyek részt” – idézi a BBC O'Sullivant, aki 1506 nap után törte meg Mark Selby uralmát. A második helyre visszacsúszó háromszoros világbajnok a 2015-ös németországi Mastersen állt az élre, 49 hónappal ezelőtt.

A Rakétának becézett játékos az elmúlt négy hónapban megnyerte a UK Championshipet, a Players Championshipet és most a Tour Championshipet, összesítésben 445 ezer angol fontot kaszálva – a mostani idényben egyébként már 904 500 fontnál jár, ha megnyeri a világbajnokságot, 500 ezer fonttal növelheti összkeresetét. Ronnie karrierje során negyedszer lett világelső, legutóbb 2010-ben vezette a rangsort. 43 évével ő lett a legidősebb világelső Ray Reardon 1983-as éllovas pozíciója óta.

A Rakéta 36. trófeáját gyűjtötte be, ezzel utolérte az örökrangsorban éllovas Stephen Hendryt – az április 20-án kezdődő világbajnokságon pedig egyeduralkodóvá válhat, az utóbbi hetekben, hónapokban mutatott formája a vb egyik esélyesévé tette.

Az április elsejétől hetedikéig tartó kínai verseny (China Open) lesz az utolsó pontszerzőviadal a világbajnokság előtt, Selby győzelmével visszaveheti vezető helyét a világranglistán. A rangsor első 16 helyezettje kiemelt lesz a vb-n, a többi játékosnak a selejtezőből kell kivívnia a vb-szereplés jogát, három meccset megnyerve.

 

2019.04.20 16:26:54

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Nem tudta, kivel szórakozik. A harcos előbb csak szólt, ám mikor az nem használt, cselekedett.

2019.04.19 22:33:55

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Elkoptathatatlan emlék, amikor hajdanán a két locsolkodási célállomás közötti zsákmánymustra során egyikünk boldogan kiáltott fel: most már biztosan el tudok menni az idegenbeli meccsre!

2019.04.17 23:51:45

Egyéb egyéni RUSZANOV ANDRÁS

ALAPVONAL. Anno saját művének, a tökélyre fejlesztett nimbusznak esett áldozatául. Meg sem fordul(hatot)t egy átlagember fejében, hogy Tiger Woods vereséget szenved az élet bármely területén.

2019.04.15 12:26:42

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Habár itthon alig hallunk róla, Franciaországban idén már harmadik alkalommal rendezik meg a vb-t. (x)

pr
2019.04.16 22:24:51

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.