Sznúker: Hendry 18 éves unokaöccse legyőzte a kínai világklasszist

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.03. 01:47
James Cahill teljesítménye lett a sznúker Egyesült Királyság bajnokságának legnagyobb szenzációja kedden, illetve szerda hajnalba nyúlóan. A mindössze 18 esztendős játékos, aki nem mellesleg a hétszeres világbajnok legenda, Stephen Hendry unokaöccse, legyőzte a világranglista harmadik helyezettjét, a kínai Ting Csün-hujt.

Nem hittek a szemüknek a nézők, akik James Cahill és Ting Csün-huj mérkőzését látták. Papírforma szerint a kínainak simán nyernie kellett volna, hiszen a világranglista harmadikja, míg Cahill kereken a 100. helyen áll. James Cahill és Ting Csün-huj mérkőzését látták. Papírforma szerint a kínainak simán nyernie kellett volna, hiszen a világranglista harmadikja, míg Cahill kereken a 100. helyen áll.

Így is indult a mérkőzés, Ting 134-es bréket lökött az első frémben. Azonban Cahill óriásit játszott, sorozatban öt játékot nyert, vagyis már csak egyet kellett hoznia a továbbjutáshoz. Ting összekapta magát, és egyenlített (5–5), bár Cahillt többször is csak nagyon kevés választotta el a győzelemtől.

Bár sok helyen James Cahillt a már visszavonult legenda, Stephen Hendry unokaöccseként említik, valójában nincs vér szerinti rokoni kapcsolat kettejük között. Édesanyjának testvére ment feleségül Hendryhez. Azonban házassági rokoni értelemben használható ez a kifejezés.

A mindent eldöntő frémet a 18 éves Cahill bírta jobban idegekkel, s végül kiharcolta a győzelmet. Maratoni ütközetet vívtak, magyar idő szerint jóval kedd éjfél után, fél kettőkor fejezték be. Az angol mindössze második profi szezonját futja, de máris letette névjegyét. A nyolcaddöntőben az angol Mark Davisszel játszik.

Ronnie O'Sullivannek csak az első néhány frémben akadtak gondjai Ben Woollaston ellen, azonban az ötszörös világbajnok 2–2 után állva hagyta 27 éves riválisát, s végül 6–2-re győzött. Ezzel együtt csak egy 100 feletti bréket láthatott a közönség: O'Sullivan 104-es pontsorozatot ért el a hatodik játékban.

Úgy tűnik tehát, hogy O'Sullivant a bokasérülése nem hátráltatja jelentősen, habár korábban ennek ellenkezőjére tett utalást. Következő ellenfele az angol Matthew Selt lesz.

A címvédő ausztrál Neil Robertson sem izzadt meg túlságosan Peter Ebdon ellen, szintén négy játékkal bizonyult jobbnak.

A végső győztes 150 ezer fontot kap.


SZNÚKER, EGYESÜLT KIRÁLYSÁG BAJNOKSÁGA, YORK
3. forduló (ágrajz szerint)

Neil Robertson (ausztrál)–Peter Ebdon (angol) 6–2
Graeme Dott (skót)–Robert Milkins (angol) 6–0
Stuart Bingham (angol)–Joel Walker (angol) (angol) 6–5
Ricky Walden (angol)–Ken Doherty (ír) 6–1
Anthony McGill (skót)–Nigel Bond (angol) 6–5
John Higgins (skót)–Matthew Stevens (walesi) 6–2
Matthew Selt (angol)–Rory McLoad (angol) 6–4
Ronnie O'Sullivan (angol)–Ben Woollaston (angol) 6–2

James Cahill (angol)–Ting Csün-huj (kínai) 6–5
Mark Davis (angol)–Joe Perry (angol) 6–4
Judd Trump (angol)–Fraser Patrick (skót) 6–3
Rod Lawler (angol)–Mark Allen (északír) 6–4
Shaun Murphy (angol)–Jack Lisowski (angol) 6–4
Marco Fu (hongkongi)–Decsavat Pumjang (thaiföldi) 6–3
Stephen Maguire (skót)–Mark Williams (walesi) 6–2
David Morris (ír)–David Gilbert (angol) 6–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik