Sznúker-vb: kikapott, és bejelentette visszavonulását Stephen Hendry

Vágólapra másolva!
2012.05.01. 23:04
null
Stephen Hendry a modernkori sznúker legeredményesebb alakja (Fotó: Action Images)
Címkék
Bejelentette visszavonulását Stephen Hendry a sznúkersport hétszeres világbajnok skót legendája. Hendry a sheffieldi világbajnokságon 13:2-es kiütéses vereséget szenvedett honfitársától, Stephen Maguire-től, így elbúcsúzott a további küzdelmektől.

 

A 43 éves Hendry rögtön a vereség után nyilatkozott: „Hivatalosan is visszavonulok a versenysznúkertől. Ezt a döntést már három hónappal ezelőtt meghoztam."

„Nem mondtam el túl sok embernek, ketten vagy hárman tudták. Könnyű döntés volt, és ennek van pár oka. A versenynaptár nem kedvezett nekem. Az sem, hogy nem tudtam úgy játszani, ahogy szerettem volna. A tény, hogy már nem élveztem az edzéseket, szintén nem segített.”

„Más dolgokkal akarok foglalkozni. Van egy-két kötelezettségem a kínaiak felé, és nem tudnék egyszerre eleget tenni ezeknek, és sznúkerezni is mellette. Soha nem lennék otthon.”

„Ez volt a megfelelő időpont – tette hozzá Hendry. – Ha megnyerem a világbajnokságot, még jobb módja lett volna a visszavonulásnak. Boldog vagyok, hogy löktem egy maximumbréket itt a vébén, a szokásosnál is jobban lelkesedtem ezért. Remek érzés, hogy utolsó szereplésem alkalmával értem el.”

A nagy vetélytárs, Jimmy White így kommentálta Hendry döntését a Twitteren: „Hihetetlen játékos volt, és most is az. Semmit sem kell bizonyítania, és remélem, élvezi a visszavonulást, mert megérdemli a pihenést! Mindig a sznúker volt nála az első, példája volt a profizmusnak. Neki köszönhetek néhányat a karrierem legszebb meccsei és pillanatai közül."

SZNÚKER-VB, SHEFFIELD
Negyeddöntő
Maguire (skót, 8.)–Hendry (skót) 13:2
J. Jones (walesi)–Carter (angol, 13.) 3:5 – részeredmény
O'Sullivan (angol, 14.)–N. Robertson (ausztrál, 6.) 3:5 – részeredmény
Stevens (walesi, 15.)–Day (walesi) 11:5 – részeredmény
Legfrissebb hírek

„Azt hittem, nem fogok sírni, de most mégis sírok” – sok küzdelem kísérte Norrist a világbajnoki címig

F1
14 perce

A Brighton a 91. percben mentett pontot a West Ham ellen

Angol labdarúgás
18 perce

Női kézi-vb: Dél-Korea és Szenegál is győzelem nélkül maradt a középdöntőben

Kézilabda
18 perce

Amerikából jöttem: a Chiefs-dinasztiát ismét egy Patriots-uralom váltja?

Amerikai sportok
21 perce

NB I: Ferencváros–Kisvárda

Labdarúgó NB I
39 perce

Cseh Sándor kihirdette felkészülési keretét a női vízilabda Eb-re

Vízilabda
47 perce

Osztrák jégkorongliga: ezúttal nem sikerült a ferencvárosi bravúr

Jégkorong
48 perce

Asztalitenisz: új nevek a Top 10-bajnokság győzteseinek listáján

Egyéb egyéni
57 perce
Ezek is érdekelhetik