Szétszakadt a Kékszalag 588 hajós mezőnye

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.07.14. 16:17
null
A balatonfüredi rajtot követően erőteljesen legyengült a szél
Címkék
Csütörtök délután három órára jelentősen széthúzódott a 43. Kékszalag Telekom Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnye.

A csaknem hatszáz résztvevő hajó zöme – a szervezők tájékoztatása szerint – még Balatonkenese környékén található, azaz a táv első, legrövidebb részét teljesítette. Ezzel szemben a gyors, nagy vitorlázattal rendelkező esélyes hajók már a nyugati medence közepén járnak. Jelenleg a Vodafone-Budacash vezet, megelőzi a kilencszeres győztes Litkey Farkas kormányozta Budapest Bank Lisa nevű hajót, amelynek lemaradása 1-1.5 kilométer.

Mindennek oka az időjárás, amely megtréfálta a versenyzőket. A rendkívüli kánikulában a kilencórás balatonfüredi rajtot követően erőteljesen legyengült a szél, és a mezőny nagy része csak nagyon lassan tudta megközelíteni a balatonkenesei pályajelet. A könnyű, nagy vitorlázattal rendelkező esélyes hajók viszont jól ki tudták használni sebességfölényüket, és kevéssel 13 óra előtt már elérték a keleti és a nyugati medencét elválasztó tihanyi szorost.

A meteorológia kora estére és éjszakára két egymást követő frontot ígér. Amennyiben ezeket erős szél is kíséri, az komoly kihívás elé állíthatja a résztvevőket.

A verseny további útvonala a keszthelyi forduló után ismét a tihanyi szoroson keresztül vezet, az első hajókat az esti-éjszakai órákban várják a balatonfüredi célba.

A szervezők reggeli közlése szerint 588 hajó vágott neki a légvonalban 145 km-es távnak.

Legfrissebb hírek

Menesztették az Atomerőmű kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét

Kosárlabda
3 perce

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
1 órája

Molnár Ádin nélkül nagy bajban lenne az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

FIDE-elnök: még nincs végleges döntés az orosz zászló és himnusz újbóli használata ügyében

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
1 órája

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
2 órája

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
2 órája

A válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik