Székesfehérvár: több mint 25 milliárdból épül sportcsarnok

Vágólapra másolva!
2018.10.09. 13:57
Több mint 25 milliárd forintból épülhet multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok Székesfehérváron, miután az önkormányzat meghívásos közbeszerzési eljáráson kiválasztotta a nyertes ajánlattévőt.

Az önkormányzat képviselő-testülete szeptember 14-én, zárt ülésen tárgyalta és egyhangú döntéssel fogadta el azt a javaslatot, amely a székesfehérvári multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok kivitelezése, illetve közutak tervezése és kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megállapítását célozta.

Az MTI érdeklődésére akkor Cser-Palkovics András polgármester azt mondta, hogy az első kapavágástól számítva 18 hónap alatt épülhet meg a csarnok, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy bár szerződni tudnak a leendő kivitelezővel, a szerződés csak akkor léphet hatályba, ha a kormány meghozza a végleges döntést a finanszírozásról.

Megjegyezte: mint minden építőipari beruházás, ez az építkezés is többe fog kerülni, mint ahogy azt 2013-ban – amikor a kihelyezett fehérvári kormányülésen először felmerült az ötlet – a város tervezte. A városvezető a döntést követően sem a nyertesről, sem a beruházás összköltségéről nem tudott nyilatkozni, mert a jogszabályoknak megfelelőn előbb ki kellett hirdetniük a közbeszerzési eljárás végeredményét.

Az önkormányzat kommunikációs központja kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a nyertes ajánlattevő a Market Építő Zrt. lett, míg a nettó vállalkozói díj 25.75 milliárd forint.

A Modern Városok Program keretében megépülő, közel 6000 fő befogadására alkalmas Alba Aréna építése nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás. A Budai út mellé tervezett multifunkcionális csarnok építése kapcsán korábban megítélt félmilliárd forintnyi állami forrás a területvásárlási és tervezési költségeket fedezte 2016-ban. A város vállalta, hogy elkészíti a komplett építési engedélyezési tervdokumentációt, valamint a közmű- és útterveket is, az építkezés költségeit pedig az állam állja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik