Súlyemelő-vb: rekorddöntések után a kínai címvédő nyert

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.20. 17:55
A címvédő Csen Li-csün győzött összetettben a férfiak 67 kilogrammos súlycsoportjában a thaiföldi súlyemelő-világbajnokság pénteki versenynapján, jóllehet egyik fogásnemet sem nyerte meg.

A 26 éves kínai szakításban a harmadik helyre szorult, mert megelőzte őt a 150 kilót nála előbb teljesítő Daniyar Ismayilov, a 2015-ös vb-harmadik török, a fogásnemi aranyat pedig a gyengébb nevezési eredménye nyomán a B-csoportban induló, ott azonban 153 kilogrammal a legjobbat produkáló másik kínai, Feng Lü-tung érdemelte ki.

Lökésben az észak-koreai Pak Dzsong Dzsu halászta el az elsőséget Csen orra elől, pedig a kínai 185-ről 187 kilóra javította saját világcsúcsát. Csakhogy az észak-koreai emelő a 188-cal is elbírt, így övé lett a rekord, s a fogásnemi arany is, összetettben pedig a harmadik helyet szerezte meg 330 kg-mal. A legvégén mégis Csen örülhetett, mivel 337 kilogrammal megvédte a címét. Az ezüstérmet a 333 kilót produkáló Feng nyakába akasztották.

Liao Csiu-jün szerezte meg a vb-címet a nők 55 kg-os súlycsoportjában, és az ezüstérmes is kínai lett Csang Van-csiung személyében.

A 2018-as vb-n harmadik Csang szakításban 99 kilóig jutott, 1 kg-mal megelőzve honfitársnőjét, az idei Ázsia-bajnok Liaót. Párharcukba érdemben nem tudtak beleszólni az ellenfelek lökésben sem, ahol viszont Liao volt a jobb: a fogásnem világrekordereként eddigi legjobbját 128-ról 129 kilóra emelte, s mivel Csangnak nem volt igazi válasza, a fogásnemi mellé az összetett aranyát is kiharcolta.

A harmadik helyen a Fülöp-szigetek legeredményesebb női súlyemelője, Hidilyn Diaz, a riói olimpia ezüstérmese, többszöri vb-dobogós végzett Pattayában.

SÚLYEMELŐ-VB
FÉRFI 67 KG, ÖSSZETETT

1. Csen Li-csün (Kína) 337 kg (szakítás 150 kg, lökés 187 kg)
2. Feng Lü-tung (Kína) 333 (153, 180)
3. Pak Dzsong Dzsu (Észak-Korea) 330 (142, 188 – világcsúcs)
SZAKÍTÁS
1. Feng 153 kg
2. Daniyar Ismayilov (Törökország) 150
3. Csen 150
LÖKÉS

1. Pak 188 kg – világcsúcs
2. Csen 187
3. Adkhamjon Ergashev (Üzbegisztán) 182

NŐI 55 KG, ÖSSZETETT
1. Liao Csiu-jün (Kína) 227 kg (szakítás 98 kg, lökés 129 kg – világcsúcs)
2. Csang Van-csiung (Kína) 222 (99, 123)
3. Hidilyn Diaz (Fülöp-szigetek) 214 (93, 121)
SZAKÍTÁS
1. Csang 99 kg
2. Liao 98
3. Muattar Nabieva (Üzbegisztán) 96
LÖKÉS
1. Liao 129 kg – világcsúcs
2. Csang 123
3. Diaz 121

Azonos eredménynél az végzett előrébb, aki hamarabb teljesítette sikerrel a fogását az adott súlyon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik