Súlyemelő-vb: magyar sportdiplomaták adták át a NOB-érmeket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.07. 22:29
Újabb világcsúcsokat hozó versenyek mellett magyar sportdiplomaták is kiemelt szerephez jutottak a türkmenisztáni súlyemelő-világbajnokság szerdai versenynapján.

Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja és Gyurta Dániel, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszóból lett NOB-tag adta át három súlyemelőnek is azokat az érmeket, amelyektől a NOB fosztotta meg az előző tulajdonosokat, miután a doppingminták újratesztelésekor kiderült róluk, hogy tiltott szerhez nyúltak.

A helyükre lépők közül aranyérmet vehetett át az iráni Szaid Mohammadpurkarkarag, aki a 2012-es londoni olimpián 94 kilogrammban nem volt ugyan dobogós, de az előtte végzettek mind rajtavesztettek a doppinghasználaton. Ugyancsak londoni teljesítményéért érdemelt ki utólag bronzérmet a női 58 kilóban a thaiföldi Rattikan Siripuch-Gulnoi, míg hasonlóképpen a harmadik helyre lépett előre a kazah Gyenyisz Ulanov, aki a 2016-os riói olimpián eredendően negyedik volt a 85 kilósok között.

Az asgabati vb-n szerdán az erősebb nemnél 96 kilogrammban, a nőknél pedig 76 kilóban hirdettek végeredményt. Előbbi kategóriában az iráni Szohrab Moradi gyűjtötte be mindhárom aranyat úgy, hogy közben négy világcsúcsot is felállított, s végül szakításban 186, lökésben 230, összetettben pedig 416 kilós csúcsmagasságig jutott.

A női 76 kilósoknál nem született felnőtt rekord, meglepetés azonban igen: a kínaiak 2015-ös Ázsia-bajnoka, Vang Csou-jü legyőzte az észak-koreaiak kétszeres olimpiai bajnokát, Rim Dzsong Szimet.

SÚLYEMELŐ-VB
FÉRFI 96 KG
ÖSSZETETT

1. Szohrab Moradi 416 kg – világcsúcs (szakítás 186 kg – világcsúcs, lökés 230 kg – világcsúcs)
2. Tien Tao (Kína) 407 (181, 226)
3. Nicolae Onica (Románia) 391 (175, 216)
SZAKÍTÁS
1. Moradi 186 kg – világcsúcs
2. Tien 181
3. Cihancov (Fehéroroszország) 180
LÖKÉS
1. Moradi 230 kg – világcsúcs
2. Tien 226
3. Fares Ibrahim Elbakh (Katar) 217

NŐI 76 KG
ÖSSZETETT

1. Vang Csou-jü (Kína) 270 kg (szakítás 118 kg, lökés 152 kg)
2. Ring Dzsong Szim (Koreai NDK) 269 (119, 150)
3. Neisi Dajomes (Ecuador) 259 (117, 142)
SZAKÍTÁS
1. Rim 119 kg
2. Vang 118
3. Dajomes 117
LÖKÉS
1. Vang 152 kg
2. Rim 150
3. Leidy Solis (Kolumbia) 146

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik