Súlyemelő-vb: kínai és grúz aranyérem 96 kilogrammban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.24. 15:44
A kínai Tien Tao végzett az első helyen összetettben a férfiak 96 kilogrammos súlycsoportjában a thaiföldi súlyemelő-világbajnokság keddi versenynapján. A nők 76 kilogrammos súlycsoportjában az észak-koreai Rim Dzsong Szim győzött összetettben.

A szakítást az idei Európa-bajnoki bronzérmes, ukránból grúzzá lett Anton Pliesnoi nyerte meg 181 kilogrammal, egy kilóval a kínai olimpiai és világbajnoki második Tien Tao, és kettővel az ez évi junior vb-n ezüstérmes kolumbiai Jhonatan Rivas előtt. Meglepetésre kiesett, mivel nem bírt 180 kilogrammos kezdősúlyával az irániak olimpiai és világbajnoka, Kianus Rosztami, aki a lökésre már ki sem jött.

Lökésben Tien a 230-cal is elbánt, így a fogásnem és az összetett aranyérmét is begyűjtötte. Mögötte a két ezüstöt a katariak tavalyi junior-világbajnoka, Faresz Ibrahim érdemelte ki. A lökésbronz az iráni Ajub Muszavi, az összetetté Pliesnoi nyakába került.

A vert mezőnyben – összetettben a 13. helyen – végzett a kazahok korábbi négyszeres világbajnoka, a doppingolás miatt mindkét olimpiai aranyérmétől megfosztott Ilja Iljin.

A nők 76 kilogrammos súlycsoportjában az idei Ázsia-bajnok, tavaly vb-ezüstérmes Rim Dzsong Szim szakításban jelentős előnyre tett szert legfőbb riválisával, a 2018-ban egy súlycsoporttal lejjebb világbajnok kínai Csang Vang-lival szemben, aki 118 kilót teljesített, az észak-koreai emelő viszont saját 123-as világrekordját megdöntve 124 kilóig jutott.

Lökésben Csang volt a jobb 153 kilóval, amivel nyerte a fogásnemet, ez azonban csupán szépségtapasz lehetett számára, mivel Rim a 152 kilogrammal megszerezte az összetett elsőséget.
A múlt esztendőben vb-harmadik ecuadori Neisi Dajomes ezúttal is a dobogó alsó fokára állhatott fel összetettben.

 

SÚLYEMELŐ-VILÁGBAJNOKSÁG, THAIFÖLD
Férfi 96 kg
Összetett

Világbajnok: Tien Tao (Kína) 410 kg (szakítás 180 kg, lökés 230 kg)
2. Faresz Ibrahim (Katar) 402 (178, 224)
3. Anton Pliesnoi (Grúzia) 394 (181, 213)
Szakítás
Világbajnok: Pliesnoi 181 kg
2. Tien 180
3. Jhonatan Rivas (Kolumbia) 179
Lökés
Világbajnok: Tien 230 kg
2. Ibrahim 224
3. Ajub Muszavi (Irán) 214

Női 76 kg
Összetett

Világbajnok: Rim Dzsong Szim (Észak-Korea) 276 kg (szakítás 124 kg – világcsúcs, lökés 152 kg)
2. Csang Vang-li (Kína) 271 (118, 153)
3. Neisi Dajomes (Ecuador) 245 (110, 135)
Szakítás
Világbajnok: Rim 124 kg – világcsúcs
2. Csang 118
3. Dajomes Barrera 110
Lökés
Világbajnok: Csang 153 kg
2. Rim 152
3. Aremi Fuentes (Mexikó) 138

Legfrissebb hírek

Súlyemelés: rekordok dőltek halomra a junior ob-n

Utánpótlássport
Tegnap, 16:26

Kiegyenlítettebb mezőny, kevesebb kiemelkedő eredmény a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.14. 11:11

Mitykó Veronika országos csúcsokkal lett 13. a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.11. 16:10

Súlyemelő-vb: világrekord a női 77 kilósok között is

Egyéni
2025.10.08. 21:58

Hat világcsúcs dőlt meg kedden a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.07. 22:50

A 79 kilósoknál is volt világrekord a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.07. 09:10

Súlyemelés: az ITA a világbajnokság alatt is tesztel

Egyéb egyéni
2025.10.06. 12:59

Világcsúcsok dőltek meg a súlyemelő-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.05. 22:55
Ezek is érdekelhetik