Súlyemelő-vb: amerikai győztes a 71 kilogrammos nőknél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.23. 18:55
Amerikai győztest avattak a nők 71 kilogrammos kategóriájában a thaiföldi súlyemelő-világbajnokság hétfői versenynapján. Eközben a kilenc érmen hatan osztoztak a férfiak 89 kilogrammos kategóriájában

Az idei junior világbajnok Katherine Elizabeth Nye mindhárom aranyat bezsebelte, honfitársnője, a korábbi vb-ken négyszer érmes Martha Ann Rogers pedig újabb hármat – két ezüstöt és egy bronzot – tett hozzá eddigi kollekciójához.

A 20 éves Nye szakításban rontott gyakorlattal kezdett, utána viszont remekelt, így végül 112 kilóval nemcsak junior világcsúcsot állított fel, hanem a vb-címet is megszerezte az észak-koreai Kim Hjo Szim és a 2017-ben vb-második Rogers előtt.

Lökésben Nye 136, összetettben pedig 248 kilóval diadalmaskodott. Rogers a második fogásnemben 134 kilogrammig jutott, így összesítésben 240 kilóval zárt. Az Ázsia-bajnokságon múlt évben győztes, idén második Kim 230 kilogrammos összprodukciója bronzérmet ért.

Ami a férfiakat illeti, 89 kilogrammban meglehetősen hektikus viadalon a szakításban a tavalyi vb-harmadik georgiai Revaz Davitadze volt a legjobb 172 kilóval, fehérorosz és venezuelai riválist, Alekszandr Berszanovot és Keydomar Vallenilla Sanchezt megelőzve.

Lökésben három újabb név „bukkant elő": a B csoportban győztes japán Jamamoto Tosiki az összes A csoportos emelőt maga mögé utasítva lett világbajnok 208 kg-os teljesítménnyel, mögötte az összetettben világbajnok örmény Hakob Mkrtcsjan, harmadikként pedig az iráni Ali Miri végzett.

Az összproduktum alapján Mkrtcsjan 375 kilója aranyat ért, Miri 374-gyel zárt másodikként, míg Davitadze a dobogó alsó fokára állhatott fel.

SÚLYEMELŐ-VB, THAIFÖLD
Női 71 kg
Összetett,
világbajnok: Katherine Elizabeth Nye (Egyesült Államok) 248 kg (szakítás 112 kg, lökés 136 kg)
2. Martha Ann Rogers (Egyesült Államok) 240 (106, 134)
3. Kim Hjo Szim (Észak-Korea) 230 (110, 120)
Szakítás, világbajnok: Nye 112 kg
2. Kim Hjo Szim 110
3. Rogers 106
Lökés, világbajnok: Nye 136 kg
2. Rogers 134
3. Emily Victoria Godley (Nagy-Britannia) 126

Férfi 89 kg
Öösszetett, világbajnok: Hakob Mkrtcsjan (Örményország) 375 kg (szakítás 167 kg, lökés 208 kg)
2. Ali Miri (Irán) 374 (167, 207)
3. Revaz Davitadze (Georgia) 371 (172, 199)
Szakítás, világbajnok: Davitadze 172 kg
2. Alekszandr Berszanov (Fehéroroszország) 169
3. Keydomar Vallenilla Sanchez (Venezuela) 169
Lökés, világbajnok: Jamamoto Tosiki (Japán) 208 kg
2. Mkrtcsjan 208
3. Miri 207

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik