Súlyemelő Eb: Árva Cintia csúcsbeállítással 8. a B-csoportban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.07. 14:45
Mindkét fogásnemben és összetettben is a nyolcadik lett Árva Cintia a súlyemelők grúziai Európa-bajnokságának vasárnapi versenynapján, a női 55 kilogramm B-csoportos viadalán.

A kecskemétiek alig 16 éves tehetsége – az Eb teljes női mezőnyének legfiatalabb szereplőjeként – a verseny honlapjának eredményközlése szerint szakításban a 65 kilós kezdősúllyal simán elbánt, majd rontás után másodjára javított 68 kilogrammon.

Lökésben a 87 kg könnyedén megvolt, és sikerrel jutott túl a 90 kilón is, beállítva ezzel az ifjúsági és junior korosztályban általa tartott országos csúcsot. Mindez egyelőre nyolcadik helyet ér, akárcsak a 158 kg-os összetett eredménye, amellyel egyetlen kilóval maradt alatta magyar rekordjának.

Árva végső helyezésére a legerősebbeket felvonultató A-csoport esti versenyének zárultával derül fény.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik