MTI 2020.01.19 15:55

Súlyemelés: válságülés Dohában a korrupciós vádak miatt

Válságülést tart a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) vezetősége szerdán Dohában, reagálva az ARD német közszolgálati televíziós csatorna két hete bemutatott dokumentumfilmjére.


A „Titkos dopping – az emelők ura” című filmben az ARD dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, emellett korrupciós ügyek miatt büntetőeljárás indulhat Aján Tamás IWF-elnök ellen.

Richard Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) korábbi vezetője vasárnapi nyilatkozatában az IWF felfüggesztését javasolta.

„A tények ismeretében az egyik logikus válasz az lehet, hogy a súlyemelés egyelőre rövid távon kikerül az olimpiai programból, és mindaddig felfüggesztik a szervezet működését, amíg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számára bebizonyosodik, hogy megfelel az ötkarikás értékeknek” – mondta az ARD-nek a kanadai sportdiplomata, aki maga is a NOB tagja.

Makszim Agapitov, az orosz tagszövetség elnöke – aki az IWF végrehajtó bizottságában is dolgozik – Aján Tamás lemondását követelte.

„Etikai okokból le kell mondania, és magára kell vállalnia a felelősséget. A súlyemelésben végbemenő változásokat a vezetésnél kell elkezdeni” – közölte Agapitov.

Az ARD filmje szerint a 2008 és 2017 között olimpián és világbajnokságon érmes súlyemelők csaknem felét nem ellenőrizték a felkészülési időszakban, edzőtáborban.

A Német Súlyemelő Szövetség elnöke, Christian Baumgartner és Antonio Urso, az Európai Súlyemelő Szövetség olasz elnöke pénzügyi szabálytalanságokról is beszélt a műsorban. Baumgartner szerint

Aján Tamás évtizedek során felépített egy rendszert, amely lehetővé tette a doppingolás eltitkolását. A 80 éves magyar sportdiplomata 1976 és 2000 között főtitkára volt az IWF-nek, azóta pedig az elnöke.

Az ARD beszámolt két svájci bankszámláról is, amelyekre 1992-től 23 millió dollár érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében – Urso évek óta állítja, hogy a NOB-tól érkező pénz egy része itt landolt. Az olasz sportvezető szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár sorsa tisztázatlan.

2020.10.21 10:27:17

Egyéb egyéni MOHAY GÁBOR

„Egyik szakmai csúcsomnak a veszprémi kézilabdázó Éles József visszatérését tartom."

2020.10.19 22:04:08

Egyéb egyéni L. P. I.

2020.10.19 19:08:23

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Felmérésekben, elriasztó adatok közzétételében, győzködésben nem volt, nincs hiány Klebelsberg Kunó óta napjainkig, ám mintha ezzel a legtöbbször le is tudnánk a legendás kultuszminiszter által kirótt feladatot.

2020.10.16 20:23:23

Egyéb egyéni THURY GÁBOR

„Úgy harcolt, mintha tényleg ez az egyetlen és utolsó alkalma lenne a siker eléréséhez.”

2020.10.16 22:53:46

Egyéb egyéni PÓR KÁROLY

ALAPVONAL. Minden egyes győzelemnek örülni kell és értékelni, hogy Marco Rossival a gondok ellenére egy meccsre kerültünk attól, hogy részt vehessünk a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon.