Súlyemelés: három orosz megbukott a doppingteszten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.05. 22:51
null
Nagyezsda Jevsztyuhina is megbukott (Fotó: AFP)
Három orosz súlyemelő, köztük a már visszavonult, háromszoros világbajnok Nagyezsda Jevsztyuhina doppingmintájának ismételt vizsgálata pozitív eredményt hozott – közölte pénteken a nemzetközi sportági szövetség (IWF).

A 75 kilóban versenyző 31 éves, kétszeres Európa-bajnok, valamint a 69 kilogrammosok között háromszoros vb-ezüstérmes Oleg Csen és a 105 kg-ban kétszeres vb-ezüstérmes és kétszeres Eb-győztes David Bedzsanjan 2015-ös mintájában ugyanazt az anabolikus szteroidot mutatták ki.

Jevsztyuhinát 2016-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megfosztotta a 2008-as pekingi olimpián nyert bronzérmétől, mert a kínai játékokon adott A és B mintájának elemzése is pozitív eredménnyel zárult, abban kimutatható volt a turinabol, valamint az eritropoetin (EPO). Jevsztyuhina, Csen és Bedzsanjan versenyzési jogát tavaly augusztusban felfüggesztette az IWF a doppingtilalmi szabályok megsértése miatt.

Az Orosz Súlyemelő Szövetség elnöke, Makszim Agapitov pénteken az ITAR-TASZSZ nemzeti hírügynökségnek megerősítette, hogy a mostani pozitív eredményeket mindhárom sportoló esetében 2015-ös minták ismételt vizsgálata során kapták a szakemberek.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

Nagy Péter: Már nem eltűnt sportág látszatát keltjük

Egyéb egyéni
2025.12.28. 11:13

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09
Ezek is érdekelhetik