Sportpolitika: az országgyűlés megszűntette a Nemzeti Sporttanácsot

Vágólapra másolva!
2010.07.22. 21:01
Címkék
Megszüntette az Országgyűlés a Nemzeti Sporttanácsot, valamint a Mező Ferenc Sportalapítványt, és visszaállította az olimpiai járadék adómentességét. A jövőben a látványcsapatsportokban működő sportszövetségek és sportszervezetek vagyonátruházási illeték megfizetése nélkül szerezhetik meg sporttelepek tulajdonjogát.

A parlament 317 igen, 2 nem szavazattal és 28 tartózkodás mellett fogadta el a sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló indítványt. Az Országgyűlés döntött arról is, hogy kéri a törvény sürgős kihirdetését.

Törölték az eredeti javaslatból azt a rendelkezést, amely heti öt kötelező testnevelésórát írt volna elő az általános iskolákban. Az oktatási bizottság szakmapolitikai egyeztetések szükségességére hivatkozva kezdeményezte a rendelkezés elhagyását.

A törvény visszaállította a kis értékű kupák, érmek közelmúltban megszüntetett adómentességét, és a természetbeni juttatások közül – összeghatártól függetlenül – a sportversenyen vagy sportvetélkedőn nyert érmeket, trófeákat ugyancsak az adómentes juttatások körébe sorolta.

A Jobbik módosító indítványát elfogadva ismét adómentessé tették az olimpiai járadékot is.

Adómentesek lesznek a természetbeni juttatások körében a belépők, bérletek a sportesemények látogatottságának növelése érdekében.

A törvény kihirdetése után nyolc nappal megszűnik a Nemzeti Sporttanács, jövő év január 1-jétől pedig a Mező Ferenc Sportközalapítvány, amelynek feladatait a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) veszi át; a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány több feladatát átadják a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak és a MOB-nak. (A Mező Ferenc Sportközalapítvány feladata a nyugdíjas olimpiai és világbajnoki érmes sportolók, azok özvegyei, valamint a kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakemberek erkölcsi és anyagi megbecsülése volt. A Nemzeti Sporttanács a kormány mellett működő tanácsadó, javaslattevő testület volt; 2004-ben alakult.)

A jogszabály kiemelten támogat öt sportágat. Adókedvezményt biztosítanak a társasági adóból a látványcsapatsport – a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong – országos sportági szakszövetsége, a tagjaként működő sportszervezet vagy a látványcsapatsport fejlesztéséért létrejött közhasznú alapítvány részére az adóévben nyújtott támogatáshoz kapcsolódva.

A látványcsapatsportokban működő sportszövetségek és sportszervezetek a jövőben vagyonátruházási illeték megfizetése nélkül szerezhetik meg sporttelepek tulajdonjogát, feltéve, hogy a sporttelepet 15 évig nem idegenítik el, és sport céljára használják vagy hasznosítják. Emellett az építésügyi szabályok és a településrendezési terv alapján sporttelep létrehozására alkalmas, beépítetlen földterületek látványcsapatsportokban működő sportszövetségek és sportszervezetek általi, sporttelep létesítése céljából való megszerzését is mentesítették a vagyonátruházási illeték megfizetése alól.

Az indítvány szerint sporttelepnek minősül a sportpálya, az uszoda, a stadion, a sportcsarnok, a jégpálya, a jégcsarnok és a tornaterem, a tornaszoba, a tornaudvar és vízisporttelep is.

A társasági adóról és osztalékadóról szóló, valamint az illetékekről szóló törvény módosítása az Európai Bizottság jóváhagyó határozata meghozatalának napját követő 15. napon lép hatályba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik