SZÖLLŐSI GYÖRGY
SZÖLLŐSI GYÖRGY
2019.11.11 22:28

Sportországból sportnemzet? (3.) – Szöllősi György publicisztikája

 

Miután az országgyűlés a nyáron 166 igen, öt nem szavazattal egy tartózkodás mellett a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, érdemes már most sorra venni, mit jelenthet ez a sportban.

 
Sportországból sportnemzet? (1.)
Sportországból sportnemzet? (2.) 

A publicisztikasorozat első két részében szó esett többek között arról, hogy micsoda tartalékokat jelentenek a magyar sport számára a határon túl élő közösségek, amelyek sportéletének, létesítményeinek fejlesztése végre az anyaországnak is szívügye. Hogy ezeket a tartalékokat sok sportágban meg sem próbáljuk kihasználni, vagy ha mégis, az még idehaza is ellenállást, tiltakozást vált ki egyes sportágak szereplőiből (lásd az úszó Szabó Szebasztián esetét), miközben a nemzetközi szabályok roppant nehézzé teszik a sok esetben anyanyelvében, kultúrájában mindenestül magyar, mégis, a sajátos történelmi háttér miatt több nemzedék óta nem magyar állampolgár családok sportoló gyerekeinek „honosítását”.

Írtam az egyre tudatosabban összekapcsolódó kezdeményezésekről, amelyeket végre hivatalos nemzetpolitika is segít, valamint a világháló integráló, távolságokat eltüntető szerepéről, amelynek révén minden magyar örülhet minden magyar sportsikernek.

Hogy mégis működő, minden erőfeszítést becsatornázó, hatékony rendszerről beszélhessünk, ahhoz rengeteg rossz beidegződést, előítéletet kell még magunk mögött hagyni és személyes, családi, egyesületi, sportági szálak százait, ezreit kell még összekötni. Ennek pedig sok eszköze lehet, közülük is a legfontosabb, legnagyobb vállalkozás az egyre erőteljesebben szerveződő „összmagyar játékok”, avagy „a magyarok világjátéka”.

Az ötlet nem új, a leendő, nagyszabású programnak számos előzménye van és sok mindennek kellett szerencsésen alakulnia ahhoz, hogy mára tényleg küszöbön álljon az ötlet megvalósítása. Nem lehet elvitatni Kű Lajos érdemeit, az olimpiai ezüstérmes, BEK-döntős, a rendszerváltás után az emigrációból hazatérő korábbi labdarúgó volt ugyanis az első, aki deklaráltan a Kárpát-medencei magyar fiataloknak kezdett rendszeres sportversenyeket rendezni, több sportágban, töretlen lelkesedéssel, de a sokáig cseppet sem ideális körülmények miatt változó sikerrel.

Régóta szorgalmazza aztán a magyarok világjátékának megrendezését Kamuti Jenő, München másik ezüstérmese, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke is, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy e hasábokon már évekkel ezelőtt felvetette a témát Szűcs Miklós szerkesztő kollégám, majd Ballai Attila, aki ma a Magyar Nemzet főszerkesztője, ugyancsak többször foglalkozott a kérdéssel. Közben olyan folyamatok indultak el a magyar nemzet- és sportpolitikában, amelyek mind segítik a nagy álom, a világjátékok létrejöttét. A legfontosabb, hogy több sportágban épültek, épülnek magyar állami segítséggel sportakadémiák, pályák, létesítmények a külhoni magyarság közösségei számára a Délvidéken, Erdélyben, Kárpátalján a már fölavatott ovisportpályáktól a gyergyószárhegyi jégkorongközponton vagy a topolyai futballakadémián át a már ugyancsak kész dunaszerdahelyi Mol Arénáig.

Hasonlóan fontos, hogy a világban szétszóródó magyarokat sikeres, új programok sora köti össze egymással, elindult a vérkeringés. A magyar közösségeknek juttatott anyagi segítségen túl (amelyek nem egyszer templomok, iskolák, néptánccsoportok, cserkészotthonok, magyar újságok létrejöttét, munkáját segítik) évek óta sikeres a Kőrösi Csoma-program, amelynek révén anyaországi fiatalok dolgoznak a magyar közösségek szolgálatában a kultúra legkülönfélébb területein, egyszer-egyszer már a sportban is. Vagy a Rákóczi-program segítségével és más módon szerveződő diáktáborok, amelyek által egyre nagyobb létszámban jutnak el az anyaországi fiatalok a külhoni magyar iskolásokhoz és viszont. Itt is csak egy hajszál választ el bennünket attól, hogy sok helyütt a sportra is kiterjedjenek ezek az egyre élőbb, egyre szorosabb kapcsolatok.

Nem győzzük hangsúlyozni a kommunikáció fontosságát az egymásra találásban, ezért fontos, hogy egyre több sajtóorgánum foglalkozik a külhoni magyar sporttal is, amiben talán az elsők között voltunk a Nemzeti Sporttal, s amit igyekszünk ezután is egyre tudatosabban és professzionálisabb módon művelni. Sokszor egyszerűen szemléletváltozásra van szükség, a rossz beidegződések túllépésére.

Ahogyan például a kultúra más területein ma már, ha nem is természetes, de nem kelt megütközést, hogy külhoni magyar művészeket díjaznak, tüntetnek ki, úgy a sportban, ahol egy-egy magyar nemzetiségű klasszis óhatatlanul, „önhibáján” kívül más ország sportsikereit gyarapította, de a legnagyobb büszkeséget mégiscsak saját közösségének szerezte, még furcsának tetszik kitüntetéseket (pláne, mondjuk, életjáradékot…) adni nem magyar állampolgárként sikeres magyar sportolóknak. Amikor a Magyar Sportújságírók Szövetsége az MSÚSZ Életműdíjjal tüntette ki Károlyi Béla kolozsvári születésű, az Egyesült Államokban élő világhírű tornaedzőt négy évvel ezelőtt, hangos ellenvélemények próbálták ezt megakadályozni, miközben ma már természetes, hogy a szervezetünknek sok határon túli tagja van, magyarul alkotó sportújságírók, akik éppúgy kapnak, kaphatnak nívódíjat, ösztöndíjat, kitüntetést, mint magyarországi kollégáik. Akik számára pedig ez nem természetes, őket Szeles Mónika, Szabó Kati, Hunyady Emese díszvendégként történő meghívásával próbáltuk érzékenyíteni…

Ki tudja, egyszer a magyarok világjátékának győztese címre sok későbbi nagy sportoló lehet annyira büszke, mint, mondjuk, a kilencszeres olimpiai bajnok Mark Spitz arra, hogy tizenöt évesen Maccabi Játékokat nyert Tel-Avivban (ha létezett volna magyarok világjátéka, mint ahogy természetesen 1965-ben gondolni sem lehetett ilyesmire, magyar-zsidó származású édesapja révén akár ott is elindulhatott volna). És éppen a nyári budapesti európai Maccabi Játékok fesztiválhangulatát tapasztalva szerezhettünk némi benyomást arról, hogy milyen is lenne, ha rendszeres időközönként Budapestre jöhetnének a fiatalok és családjaik a Kárpát-medence és a világ minden sarkából sportolni, versenyezni, ismerkedni, identitásukban megerősödni. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora a nyáron Tusnádfürdőn beszélt arról, hogy a 2025-ben százéves TE szívesen lenne szervezője és házigazdája a világjátékoknak.

De remélhetőleg nem is kell addig várni, Trianon századik évfordulója fontos jelkép, a nemzeti összetartozás éve pedig kitűnő alkalom arra, hogy összefogjanak a magyarok világjátékának előkészítésén így vagy úgy régóta dolgozók, és jövőre legalább az első versenyek bejelentéséig, meghirdetéséig eljussunk. E folyamatnak pedig már élére is állt a Külgazdasági és Külügyminisztérium berkein belül létrejött sportdiplomáciai főosztály a Menczer Tamás vezette államtitkárságon, s ez önmagában is jelzi a nemzetpolitikában és a diplomáciában bekövetkező szemléletváltozást.

A sport bizonyára téma lesz a hét második felében, immár hagyományosan összeülő Diaszpóra Tanács és Magyar Állandó Értekezlet megbeszélésein is, már csak azért is, mert a résztvevők, mintegy negyven ország magyar közösségének képviselői – csakúgy, mint a határon túli magyar futballakadémiák növendékei – együtt szurkolnak majd a magyar válogatottnak a Puskás Aréna nyitó meccsén. Hiszen évszázados álmot valóra váltva elkészült a nemzet stadionja is, amely, a világot egykor bejáró, mindenütt népszerű névadójához méltón, lám, máris összehozza a magyarokat. (Jelképes és örömteli az is, hogy a páholyok mögötti falról a magyar futball történetének nagyjai mellett, között néz ránk több külhoni vagy emigráns magyar futballhíresség képe is Jenei Imrétől Guttmann Béláig vagy Bölöni Lászlótól Kubala Lászlóig.)

Eddig is érkeztek szurkolók a magyar futball- vagy kézilabdacsapatok mérkőzéseire, magyar érdekeltségű sportversenyekre, extra terheket vállalva Erdélyből, Felvidékről, Londonból vagy akár Ausztráliából (a 2016-ban Marseille-ben hömpölygő magyar tömeg jelentős része volt például nem Magyarországon élő drukker), az azonban például új jelenség, hogy a Ferencváros kedvezményes elővásárlási lehetőséget nyújtott az Európa-liga-meccseire a külhoni magyaroknak, egyelőre 200-200 belépő erejéig. Ez azonban már tudatos, intézményes gesztus a hivatalosan évtizedekig tudomásul sem vett határon túli szurkolóknak. Ilyen jelenségektől, kezdeményezésektől erősödhet és találhat magára a mesterséges határokat végre átlépő magyar sportkultúra. 

2019.12.11 23:19:30

Egyéb egyéni L. P. I.

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

2019.12.11 14:14:03

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A sikeres emberek imázsát az ápolt kezek és a sima borotvált bőr jellemzi. (x)

2019.12.09 22:38:18

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. A kollektív bűnösség elve mindig visszatetsző.

2019.12.06 21:13:49

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Jött a hihetetlen sorstragédia: az idős sportember az óceánt átszelő repülőúton elkezdett félrebeszélni, kiderült, hogy agyvérzést kapott.

2019.12.04 10:12:01

Egyéb egyéni TÓTH ANITA

„Hogy kimondják-e vagy sem, nem változtat azon, hogy esélyesként megyek az olimpiára.”