MTI 2015.03.06 20:14 Frissítve: 2015.03.18 02:44

Sportlövészet: egy juniorezüst a pénteki magyar Eb-mérleg

A pénteki versenynap két olimpiai számában, férfi pisztolyban és női puskában sem jutott döntőbe magyar versenyző az Arnhemben zajló 10 méteres – korábbi nevén légfegyveres – Európa-bajnokságon, amelyen a szerdán 40 vegyesben győztes Major Veronika a junior futócéllövők 20+20-as számában ezüstérmes lett.

 

A viadal honlapja szerint a férfi légpisztoly 60 lövéses alapversenyében Tátrai Miklós volt a legjobb magyar, 575 körös eredményével ugyanakkor négy körrel elmaradt a fináléhoz ezúttal minimálisan szükséges eredménytől, s a 18. helyen zárt az 57 fős mezőnyben.

Honfitársai közül Csizmadia András 566 körrel a 38., Antal Balázs pedig 556-tal az 52. lett, s a magyar csapat így 1697 körrel a kilencedik helyen végzett. A számot egyéniben a német Philipp Grimm nyerte meg, aki két arannyal zárt, mivel a csapatok között is a németek voltak a legjobbak.

Női puskában Miskolczi Julianna révén a magyar küldöttség adta a címvédőt, ám ezúttal sem ő nem nyújtott kiemelkedőt, sem Zwickl-Veres Kata és Biatovszki Mira, és mindhárman a középmezőnyben végeztek.

A legjobb, Zwickl-Veres (411.5 kör) is csak a 31. lett, míg Miskolczi (410.8 kör) a 37., Biatovszki (410 kör) pedig a 44. pozícióban zárt, a csapat pedig 11. lett. A férfi pisztolyhoz hasonlóan itt is német siker született: az aranyérmet Selina Gschwandtner szerezte meg, s a csapataranyat is a németek nyerték.

A junior lány futócéllövők 20+20-as számában a címvédő s világbajnok Major Veronika volt a favorit, ám ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel. Major – aki szerdán óriási fölénnyel védte meg címét 40 vegyesben – az alapversenyt megnyerte, majd az elődöntőben is győzni tudott, a fináléban azonban 6-4-re kikapott az örmény Lilit Mikritcsjantól.

Major Veronika második érme a magyar küldöttség hetedik arnhemi dobogós helye: a szerdai nyitónapon mellette a 14 éves Gáspár Lalita a junior női puskások között győzött, míg a felnőtteknél a Boros László, Sike József, Tasi Tamás összeállítású csapat harmadik lett a férfi futócél 30+30-as számban, csütörtökön pedig Péni István végzett másodikként puskában a junior férfiak között, csakúgy mint a pisztolyos junior lány csapat, majd pénteken Major előtt Boros László szerzett ezüstöt a 40 vegyes számban.

Az Eb szombaton zárul, amikor az egyaránt olimpiai műsoron szereplő férfi légpuska és női légpisztoly számokat rendezik.

LÉGFEGYVERES EB, ARNHEM

Férfi pisztoly, 60 lövés

Európa-bajnok: Philipp Grimm (német) 199.8 kör
2. Damir Mikec (szerb) 194.9
3. Anton Gurjanov (orosz) 175.4
...18. Tátrai Miklós 575 (alapversenyben)
...38. Csizmadia András 566 (alap)
...52. Antal Balázs 556 (alap)
Csapat, Európa-bajnok: Németország 1736 kör
...9. Magyarország 1697

Női puska, 40 lövés

Európa-bajnok: Selina Gschwandtner (német) 206.8 kör
2. Sabrina Sena (olasz) 204.3
3. Nina Laura Kreutzer (német) 183.6
...31. Zwickl-Veres Kata 411.5 (alapversenyben)
...38. Miskolczi Julianna 410.8 (alap)
...44. Biatovszki Mira 410 (alap)
Csapat, Európa-bajnok: Németország 1246.3 kör
...11. Magyarország 1232.3

2019.09.15 21:51:58

Egyéb egyéni SZÖLLŐSI GYÖRGY

ALAPVONAL. A nemzeti kultúrához, az anyanyelv használatához való jog részének tekinthető, hogy a magyar közösségek tagjai a közös sportolás, szurkolás, az együtt átélt sportsikerek révén is megélhessék magyarságukat.

2019.09.07 09:09:42

Egyéb egyéni KOVÁCS ERIKA

„Hogy Tokió után folytatom-e, van-e még a pályafutásomban újabb négy év, azt nem tudom.”

2019.09.07 00:24:06

Egyéb egyéni KOVÁCS ERIKA

NS-VÉLEMÉNY. Nem biztos, hogy Tokió után lesz folytatás.

2019.09.07 00:26:37

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Ha toljuk a biciklit, nehéz szakasz következik az életünkben, ha sebesen tekerünk, bízunk a képességeinkben és abban, hogy odaérünk, ahová indultunk.