Spártai gladiátorok éjszakája: újra megrendezik a gálát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.02. 11:56
null
Április után újra megmérkőznek egymással a küzdősportok kiválóságai
Áprilisban több mint ötezren látták a Papp László Budapest Sportarénában a Spártai gladiátorok éjszakája elnevezésű, küzdősportolóknak rendezett első gálát – jövő szombaton a telt ház reményében a Gerevich Aladár Sportcsarnokban következik a folytatás.

 

Mint azt a magyar sport klasszisai, a birkózó Farkas Péter vagy a kenus Wichmann Tamás jelenlétében bejelentették, 61-től 120 kg-ig nyolc súlycsoportban összesen tíz pár méri össze a tudását, ráadásul a tavaszinál könnyebb, de veszélyesebb, a fogást jobban megkönnyítő ún. MMA-kesztyűben. A csaták szünet nélkül, tíz percig tartanak, a földharc 30 másodpercig van engedélyezve, de inaktivitás esetén a mérkőzésvezető 10 másodperc után állást rendelhet el.

Mindemellett a küzdelmek válogatóként is szolgálnak a márciusra megálmodott harmadik gálára, amikor is a Papp László-arénában rendeznek majd nemzetközi csapattalálkozót – a szervezők tervei szerint a legjobb ukrán, szerb és szlovák harcosok ellen.

Az olimpiai bajnok birkózó, Farkas Péter is népszerűsíti az eseményt (Fotó: Dömötör Csaba)
Az olimpiai bajnok birkózó, Farkas Péter is népszerűsíti az eseményt (Fotó: Dömötör Csaba)
Legendák találkozása: Wichmann Tamás (balra) és Szántó Imre (Fotó: Dömötör Csaba)
Legendák találkozása: Wichmann Tamás (balra) és Szántó Imre (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik