BALLAI ATTILA
BALLAI ATTILA
2019.11.10 00:06

Sötét? Világos – Ballai Attila publicisztikája

 

Ígérem, a téma komolyra fordul, de előre elnézést kérek, viccel kezdek. Takarítanak a sakkszövetségben, és mivel a törölgető hanyagul végzi a munkáját, a főnök így figyelmezteti: „A port is, Lajos.” A mai fiatalok talán már nem is értik a poént, ahhoz ugyanis tudniuk kellene, hogy létezik egy bizonyos Portisch Lajos, és nem is akárki. Sakkolimpiai bajnok, világbajnokjelölt, a Nemzet Sportolója, méghozzá kezdettől fogva, Puskás Öcsi, Albert Flórián, Kulcsár Győző, Gyarmati Dezső, Balczó András méltó társa.

Viccel is folytatom. 1972 őszén két ember egy hatalmas fát fűrészel a szibériai munkatáborban. Az egyikük egyszer csak átkiabál a másiknak: „Ne haragudjon, én már húsz éve itt vagyok, maga két hete jött, nem tudja, mi lett a végeredménye a Fischer–Szpasszkij sakkvilágbajnoki döntőnek?” Mire amaz: „Hogyne tudnám. Vesztettem.” Ez már félkomoly utalás a sakk különleges jelentőségére, hajdani, szovjetunióbeli népszerűségére. Arra a bizonyos vb-fináléra, amelyen 1972 nyarán, Reykjavíkban egy különc amerikai megtörte a szovjet hegemóniát, figyelt az egész világ.

Mint ahogyan 1984–1985-ben a Karpov–Kaszparov végjátékra is. Akkor is két rendszer csapott össze, igaz, nem az „imperialista” és a szocialista, hanem az ortodox és a reformkommunista. Hat győzelemre ment a küzdelem, reggelente a sakkrovat olvasásával kezdtük a Népsportot, hiszen elképesztő mérkőzés zajlott. Karpov 5:0-ra elhúzott – a remiket nem számolták –, egyik rajongója, egyetemista csoporttársam ömlengett, hogy „Tolja” (Anatolij Karpovot csak Toljáztuk) nullára fog nyerni, ám magához tért a jóval fiatalabb Kaszparov, fokozatosan zárkózott egyre feljebb, 5:3-nál már ő tűnt esélyesebbnek a holtfáradt címvédőnél, amikor a nemzetközi szövetség – Karpov-pártinak mondott – elnöke, a Fülöp-szigeteki Florencio Campomanes hatalmi szóval félbeszakította a meccset.

És akkor, íme, az utolsó, a legnagyobb vicc: a magyar férfiválogatott a záró fordulóban a törököktől vereséget szenvedve a 26. helyre süllyedt a múlt héten a grúziai Batumiban véget érő Európa-bajnokságon. Innentől fordul egészen komolyra az ügy. A magyar sakkozás jelen állapotairól az alámerülés mellett még többet elárul, hogy a sportkedvelők kilencvenkilenc százalékát abszolút nem érintette meg sem az eredmény (a többség azt sem tudta, hogy zajlik az Eb), sem az, hogy legjobbjaink részt sem vettek a versenyen. Az emberek döntő többsége ezt már csak azért sem nehezményezhette, mert fogalmuk sincs napjaink hazai sakkozóiról.

Bezzeg a régiekről! Az 1978-ban, Buenos Airesben a Szovjetunió előtt olimpiai aranyérmes gárda összeállítása majdnem annyira márványba és kollektív tudatunkba vésetett, mint a Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor ötös fogat. Portisch, Ribli, Sax, Csom, Adorján, Vadász nevét szinte mindenki ismerte és tisztelte, de az egy szinttel lejjebb lévőket is számontartottuk. Egyiküket az 1980-as évek végén különféle helyszíneken gyakran és lendületesen láttuk sörözni, és úgy aggódtunk érte, mint egy klasszis futballistáért; nehogy eligya az eszét, hogy fog így játszani?

Polgár papa „emberkísérleteit” a fél ország véleményezte, azt találgatva, képes lesz-e zseniket nevelni a leányaiból, és akár igen, akár nem, ezért kinek mekkora áldozatot kell hoznia? A „három nővér” és Mádl Ildikó kétszeres sakkolimpiai diadala 1988-ban és '90-ben, Judit berobbanása a férfiak mezőnyébe a kérdés első felére kikezdhetetlen választ adott. Messze túlnőtt ez egyetlen család ügyén, én például 1993 februárjában természetesnek vettem, hogy a helyszínen, az egyik pesti szállodában követem a Polgár Judit–Szpasszkij mérkőzés néhány játszmáját (ebből is kiderül, hogy a szovjet-orosz nagymestert mégsem száműzték Szibériába).

Az utolsó „össznépi” ingert itthon a világbajnoki címért vívott Lékó–Kramnyik párviadal jelentette 2004-ben, ezrek követték a partikat, az utolsót inkább tízezrek, hiszen Péternek a döntetlen is elég lett volna a vb-elsőséghez, ám kikapott, és a 7:7 az ellenfélnek kedvezett.

Ekkor azért már messze túl jártunk a sportág hazai hőskorán, az Kádár és Szerényi elvtárs csillagával együtt leáldozott. A pártfőtitkár egyik kedvenc időtöltése volt a sakk, és ezt a lapok szerkesztői is méltányolták; jellemző, hogy az egyik újság sakkrovata Kádár halálának napján, 1989. július 6-án szűnt meg, mert addig nem merészelték bolygatni.

Szerényi Sándor pedig 1960 és1989 között állt a Magyar Sakkszövetség élén. Ő, ellentétben Szpasszkijjal, valóban megjárta és megszenvedte a Gulagot, amikor az 1930-as években, szovjet emigrációban összekülönbözött Kun Bélával, Kádárnak viszont első számú sakkpartnere és pertu barátja lehetett.

A sakk manapság már felfoghatatlan módon ágyazódott be a nép hétköznapi életébe is. A tereken, parkokban, fürdők gyógymedencéiben szakadatlanul tologatták a bábukat – nem ritkán jelentős pénzekért, a nívósabb helyeken még a beszállás jogát is meg kellett venni –, az üdülőkben három bajnokságot holtbiztosan megrendeztek, a focit, a pingpongot és a sakkot. Egy kéthetes szilvásváradi nyaralás alkalmával, tizenhét esztendős koromban ötvennégy partit váltottunk egy tizenkét éves, egyesületben játszó sráccal. Onnantól, hogy ez kiderült róla, mindenki csak Sakk Matyinak hívta, egyre növekvő érdeklődés mellett jutottunk el az utolsó játszmáig. 26.5:26.5-re álltunk, és „híveink” általános csalódására szalonremiben egyeztünk meg. Nem tehettünk egyebet, mert ha bármelyikünk kikap, a teljes két hetet a Szalajka völgyével, a pisztrángokkal, az egri kirándulással megette volna a fene.

Amint e sorokat írom, azon morfondírozom, mióta nem sakkoztam. Tizenöt éve garantáltan nem. És nincs semmi hiányérzetem, az egykori partnerek közül sem keres soha senki – legfeljebb azért, hogy ultizzunk. Tagadhatatlanul gyorsabb, dinamikusabb, élesebb műfaj, öt perc alatt meg lehet csinálni vagy „be lehet bukni” egy piros negyvenszáz ulti redurchmarschot, miközben, ha nem órára sakkozunk, fél nap rámehet a végjátékig elhúzott küzdelemre. Azt hiszem, ez a népszerűségvesztés fő oka. Az eszelős tempójú harmadik évezredben, amikor már az öttusa is egynaposra zsugorodott, és egy földöntúli lény két órán belül futotta a maratonit, nehéz mit kezdeni a vontatott, roppant szellemi elmélyülést igénylő sakkal. Hosszú perceket gondolkodni egy lépés előtt, aztán eggyel megtolni előre a „parasztot”, ugyan már, ki kíváncsi erre? Talán a schnell, a gyorsított játék lehetne a megoldás, de a kérdés az, kell-e megoldás egyáltalán?

Vajon az ifjabb generációk közül hányan ismerik a pozsonyi születésű polihisztor, Kempelen Farkas nevét, akinek leghíresebb találmánya az 1769-ben bemutatott, magában embert rejtő sakkozógép? Vagy hányan olvasták Ilf és Petrov remek, fordulatos regényét, a Tizenkét széket, amelynek legmulatságosabb jelenete, amint Osztap Bender nemzetközi nagymester, valójában közönséges csaló sakkszimultánt ad? Nyilván kevesen. Manapság valószínűleg az is fogós feladvány lenne, ki a regnáló világbajnok, akinek dicső elődeit a kortársak hajdan tisztelték és magasztalták. Az időrendben elsőt, Steinitzet, a Monarchia – azon belül Prága – szülöttét, majd a német Laskert, a kubai Capablancát, a szovjet uralom letéteményeseit, Botvinniket, Szmiszlovot, Talt, Petroszjant, a már említett Szpasszkijt, Karpovot, Kaszparovot, a közéjük, föléjük ékelődő amerikai Bobby Fischert, vagy a nem világbajnok, a disszidens Korcsnojt, akinek a magyar lapokban nemzetiség helyett a neve után zárójelben csupán annyi állt, hontalan.

Azzá vált a sportág is, legalábbis nálunk. Szaknyelven szólva azzal vonhatjuk meg a konklúziót, hogy a sakk itthon lépéskényszerbe került, de akármit húz, pattnál többre nemigen juthat. A helyzet tehát elég sötét. Ez viszont legalább világos.

2019.11.17 15:17:31

Egyéb egyéni FARKAS MÁTÉ

Amikor az átlagember látja a lecsúszott korábbi nagy bálványokat, a társadalomnak is megrendül a bizalma a sport iránt – ezért is lépne az FTC.

2019.11.18 14:31:12

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Bemutatjuk a legismertebb, legkedveltebb magyar szabadidős futókat.

2019.10.24 13:28:41

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A Mapei által rendezett FLOOREXPO szakmai fórumon a sportpályák borítása lesz fókuszban. (x)

2019.11.15 16:09:39

Egyéb egyéni PIRCS ANIKÓ

Az örökös magyar bajnok és mesteredző miniszteri biztosként szolgálja sportágát.