Schmidt Ádám: kiemelt szerepe van hazánkban a doppingellenes küzdelemnek

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.10.11. 17:18
null
Az Európa Tanács antidoppinggal foglalkozó csoportja látogatott el a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságára (Fotó: Facebook/dr. Schmidt Ádám)
Az Európa Tanács antidoppinggal foglalkozó csoportja látogatott el a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságára, ahol szakmai napok keretében ismerkedhettek meg Magyarország doppingellenes tevékenységével – derült ki az államtitkárság közleményéből.


„Magyarországon a sport kiemelt stratégiai ágazat, ahol az eredményességet középpontba állító versenysport mellett fontos szerepet kap a testmozgáson alapuló egészségvédelem és a fair play. Ezek egyik alappillére a tiltott teljesítményfokozó szerek és módszerek elleni küzdelem, amelynek jelentősége hazánkban megkérdőjelezhetetlen”
– emelte ki a sportállamtitkár, aki 2022 óta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) Alapító Tanácsának a tagja.

„Hazánk az utóbbi években számos kiemelt nemzetközi sporteseménynek adott otthont – legutóbb a hatalmas sikerrel zárult budapesti atlétikai világbajnokságnak –, ahol vagy a HUNADO végezte a doppingellenőrzést, vagy együttműködött abban. Ez a tevékenység minden esetben a megbízó nemzetközi sportszövetségek megelégedésével zajlott, ezzel is bizonyítva a magyar szervezet munkájának nemzetközileg is elismert minőségét” – tette hozzá Dr. Schmidt Ádám.

Az Európa Tanács szakértőkből álló ötfős delegációját Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár fogadta a sportállamtitkárságon. A találkozón az államtitkárság Sportirányítási Főosztályának munkatársai mellett részt vettek a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO), a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Magyar Úszószövetség, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a Magyar Vízilabda-szövetség és a Nemzeti Sportügynökség képviselői is.

Legfrissebb hírek

MOB: terepszemle a Los Angeles-i olimpia helyszínein

Egyéb egyéni
1 órája

Bob Bowmantől és Per Johanssontól is inspirálódhatnak a magyar edzők

Egyéb egyéni
2 órája

Schmidt Ádám: Hatalmas siker és újabb mérföldkő, hogy a Puskás Arénában rendezhetjük meg a BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2025.10.16. 13:40

Különleges méréseken vehettek részt világ- és Európa-bajnokok a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián

Kajak-kenu
2025.10.14. 09:34

Schmidt Ádám: Közelebb visszük a fiatalokhoz a rendszeres sportolás lehetőségét

Egyéb egyéni
2025.10.10. 18:00

Menczer Tamás: Aki ma sportol, különösen gyerekként, az behozhatatlan előnybe kerül

Úszás
2025.10.09. 20:54

Két új kültéri röplabdapályát adtak át Szegeden

Egyéb egyéni
2025.10.08. 18:35

Megalakult a 2027-es vizes vb szervezőbizottsága

Úszás
2025.10.08. 17:48
Ezek is érdekelhetik