Sakk: Magnus Carlsen nem indul harcba a világbajnoki címért

2010.11.05. 14:49
null
Carlsen (jobbra) és Anand (balra) egyhamar nem küzd meg egymással a világbajnoki címért
Címkék
Magnus Carlsen a Nemzetközi Sakkszövetséghez (FIDE) intézett nyílt levelében kijelentette, a jelenlegi feltételek mellett nem kíván asztalhoz ülni a világbajnoki címért, így a világbajnokjelöltek jövőre tervezett versenyén sem indul.


Váratlan bejelentést tett Magnus Carlsen, a világranglista második helyezettje, napjaink egyik legnépszerűbb játékosa. A norvég nagymester a Nemzetközi Sakkszövetséghez intézett nyílt levelében kijelentette, hogy a rendszer elavultsága miatt nem szeretne játszani a világbajnoki címért.

„A bajnok kiváltságai, a közel ötéves ciklus, hogy menet közben változtatnak a lebonyolításon, az értékszámok körüli mizéria, hogy egymás után kell játszani a páros mérkőzéseket, nem kielégítő számomra" – fogalmazott Carlsen.

A norvég játékos a VG című oslói lapnak elmondta, hogy szerinte a mostani rendszer olyan, mintha a világbajnok spanyol labdarúgó-válogatottnak a többiekkel ellentétben nem kellene csatáznia a részvételi jogért a 2014-es tornára.

„Javaslatommal, hogy a bajnoknak ne legyenek kiváltságai, nem a jelenlegi világbajnokot, Viswanathan Anandot kívánom kritizálni. Ő megérdemelten uralkodik, példamutató sakkozó, és nagyra becsült ellenfél."

Carlsen hozzátette, szó sincs arról, hogy örökre lemond a világbajnoki címről. Ha a FIDE változtat a politikáján, akkor szívesen játszik.

Legfrissebb hírek

Cincinnati tenisztorna: Stollárék kikaptak az első fordulóban

Tenisz
7 perce

Magyarország az ötödik helyen végzett a vizes Európa-bajnokság éremtáblázatán

Úszás
59 perce

Változtatás után: sikeres Eb

Úszás
1 órája

Iraola Liverpoolja nagy tempóval és győzelemmel hangolt az idényrajtra

Minden más foci
1 órája

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
1 órája

Szettgyőzelemig jutott a magyar női röplabda-válogatott a spanyolok ellen

Röplabda
1 órája

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal, gond nélkül nyert az Espanyol

Spanyol labdarúgás
1 órája

Légiósok: Bolláék gólparádét rendeztek; Csinger, Skribek és Gruber bemutatkozott új csapatában

Légiósok
1 órája