Sakk: A többiek nem mertek kiállni Rapport ellen - Portisch

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.23. 12:38
A klasszikus Generációk csatája címmel hirdették meg Rapport Richárd és Portisch Lajos négy rapid játszmás sakk páros mérkőzését, amelyet május 2-án és 3-án rendeznek meg a budapesti Játékszínben.

A 77 esztendős, kilencszeres magyar bajnok és olimpiai bajnok Portisch, valamint a 18 éves, rapidban Európa-bajnok Rapport összecsapása a Magyar Sakkozásért Alapítvány rendezésében kerül sorra.

A játékosok mind a négy partiban 25-25 percet használhatnak fel a gondolkodásra, de lépésenként 10 másodperc jóváírást kapnak.

Portisch és Rapport eddig egyetlen alkalommal játszott egymás ellen. A 2010-es szentgotthárdi partit Portisch nyerte meg sötéttel. Mindazonáltal Rapportnak kellemes emlékei fűződnek a tornához, hiszen akkor teljesítette harmadszor is a nagymesteri cím eléréséhez szükséges feltételeket, és lett minden idők legfiatalabb magyarja, aki megszerezte a legmagasabb rangot.

„Azért én leszek Rapport Richárd ellenfele, mert a többiek nem mertek kiállni ellene – fogalmazott tréfásan Portisch. – Nekem már nem jelent presztízsveszteséget ez a mérkőzés."

Portisch némi kritikát is megfogalmazott a sportág hazai játékosait illetően. „Úgy általában nincs túl jó véleményem a magyar sakkozásról, mert az éljátékosok közül sokan stagnálnak, igazán csak Ricsi fejlődik.”

„Köszönöm a lehetőséget az alapítványnak – mondta Rapport, aki várhatóan 2701-es értékszámmal szerepel majd a Nemzetközi Sakkszövetség májusi világranglistáján, s ezzel Lékó Péter után a második legjobb magyar lesz. – Jólesik, hogy van egy ilyen szervezet, amely tesz a sakkozásért. Megpróbálom a legjobbamat nyújtani és tanulni."

 

Legfrissebb hírek

Sakk Eb: Rapport lett a legjobb az éltáblások között

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:35

Magyar 11. és 12. hely a sakkcsapat Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.14. 16:47

Gledura főszereplésével legyőztük a románokat a sakkcsapat Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.13. 18:25

A férfiak és a nők is kikaptak a hetedik fordulóban a sakk Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:59

Nem bírtunk a görögökkel, de a nők kiütötték Észtországot a sakkcsapat Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.10. 18:21

Értékes győzelem a szlovének és az olaszok ellen a sakkcsapat Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.09. 20:12

Négy remi a csehek ellen a sakkcsapat Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.08. 18:50

Rapporték legyőzték a szlovákokat, megvan a második csapatsiker az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.07. 18:05
Ezek is érdekelhetik