Rg vk: kitűnő magyar szereplés, három 4. hely Kolozsváron!

Vágólapra másolva!
2019.08.25. 17:09
null
A magyar kéziszercsapat három 4. helyet szerzett a kolozsvári vk-versenyen (Fotó: Instagram/HUN National RG Team)
Kitűnően szerepelt a magyar küldöttség a ritmikus gimnasztikázók világkupa-sorozatának kolozsvári állomásán. A Borsányi Patrícia, Földi Cintia, Kovács Jázmin, Németh Virág, Urbán-Szabó Mónika, Wehovszky Vivien összeállítású együttes kéziszercsapat összetettben, 5 labdával és 3 karika, 2 pár buzogánnyal egyaránt a 4. helyen végzett, míg egyéni összetettben Pigniczki Fanni (12.) és Juhász Anna (19.) is az első húszban zárt. A verseny legeredményesebb küldöttsége az izraeli volt.

A nyári szünet után az előző hétvégén indult újra a ritmikus gimnasztikázók világkupa-sorozata, mely tulajdonképpen felvezető szériaként funkcionál a szeptemberi világbajnokságra. Míg Minszkben szinte világbajnoki erősségű volt a mezőny (a fehérorosz fővárosban Juhász Anna összetettben a 48., a magyar kéziszercsapat 18. lett), a következő állomásra, Kolozsvárra már kevesebb versenyző ment el, így megnőtt a meglepő eredmények esélye.

Az oroszok nem hozták el világelső (és második) ikerpárjukat, Dina és Arina Averinát, harmadik számú versenyzőjük, Alekszandra Szoldatova pedig a verseny előtti héten a kórházat is megjárta betegség miatt, így ő sem utazott, s kihagyták a versenyt a bolgárok is. Az érmekért általában versenyző kéziszercsapatok közül nem volt itt az orosz, a bolgár, az olasz, a japán és a fehérorosz egység (a minszki vk-verseny első öt helyezettje) sem, így aztán teljesen nyílt lett a verseny.

Annyira azért nem, hogy egyéni összetettben ne a papírforma érvényesüljön: az izraeli Linoj Asram idei első, pályafutása harmadik összetett vk-győzelmét aratta. Pigniczki Fanni igen jó pontszámokkal ért el 12. helyezést az erős mezőnyben. Juhász Annaszintén jól teljesített, és 19. lett – a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) nyilvántartása alapján mindkettejük összetett pontszáma új egyéni rekord nagy nemzetközi versenyen. A szerenkénti döntőben az aranyérmeket Asram, az orosz Jekatyerina Szeleznyova és az ukrán Vlada Nikolcsenko osztotta el egymás között, a házigazda románok Denisa Mailat révén meglepetésre buzogánnyal szereztek egy bronzot.

Az együttes kéziszercsapatok versenyében a magyar válogatott nagyon jó teljesítménnyel szerzett meg három negyedik helyet (a döntőben mindkét gyakorlatára 24.500 fölötti pontszámot kapott), sőt, a 3+2 fináléban 0.050-re volt a dobogótól, amelynek elérése bravúr lett volna! A kolozsvári teljesítmény alapján az egész válogatott formája biztató a szeptemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt, melyet Azerbajdzsánban rendeznek meg. A vb előtt a magyar versenyzők Portimaóban, a vk-széria portugáliai záró versenyén is szőnyegre lépnek.

RITMIKUS GIMNASZTIKA
CHALLENGE VILÁGKUPA-VERSENY, KOLOZSVÁR
Egyéni összetett. 1. Linoj Asram (Izrael) 88.850
, 2. Jekatyerina Szeleznyova (Oroszország) 88.400, 3. Nikol Zelikman (Izrael) 85.100, …12. Pigniczki Fanni (Magyarország) 77.050, …19. Juhász Anna (Magyarország) 70.700
Szerenkénti döntők. Karika. 1. Asram 23.400, 2. Szeleznyova 23.050, 3. Zelikman 22.350. Labda. 1. Szeleznyova 22.850, 2. Darja Trubnyikova (Oroszország) 22.750, 3. Zelikman 22.300. Buzogány. 1. Vlada Nikolcsenko (Ukrajna) 22.450, 2. Asram 22.050, 3. Denisa Mailat (Románia) 21.600. Szalag. 1. Asram 22.250, 2. Alexandra Agiurgiuculese (Olaszország) 20.600, 3. Zelikman 20.000

Együttes kéziszercsapat, összetett. 1. Izrael 50.250, 2. Azerbajdzsán 49.850, 3. Ukrajna 47.950, 4. Magyarország (Borsányi Patrícia, Földi Cintia, Kovács Jázmin, Németh Virág, Urbán-Szabó Mónika, Wehovszky Vivien) 47.500
Szerenkénti döntők. 5 labda. 1. Ukrajna 28.400, 2. Azerbajdzsán 26.100, 3. Izrael 25.250, 4. Magyarország 24.700. 3 karika + 2 pár buzogány. 1. Ukrajna 27.800, 2. Izrael 26.350, 3. Azerbajdzsán 24.650, 4. Magyarország 24.600

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik