Póta: ezúttal elmaradt a feltámadás

2010.09.18. 16:17
null
Póta Georgina menetelése a negyeddöntőig tartott egyesben
Címkék
Póta Georgina négy játszmában kikapott a fehérorosz Viktorija Pavlovicstól, így egyesben nem jutott a négy közé az ostravai asztalitenisz Európa-bajnokságon.

 

Póta az elején nem igazán érezte a távolságot, több félziccert is elrontott, így az első játszmát meglehetősen könnyen nyerte meg Pavlovics, aki a csapatversenyek során kikapott a magyar lánytól. A második felvonás már sokkal szorosabb volt, mindkét játékosnak voltak szettlabdái, végül a fehérorosz tudott élni az egyikkel.

A harmadik szett legalább ilyen bosszantóan alakult, Póta ugyanis hiába fordított 3:8-ról, 9:8-ra, ismét a védőjátékot remekül művelő, és olykor közbepörgető Pavlovics örülhetett.

A magyar lány az előző fordulóban a címvédő Wu Jiaduo ellen 3:1-es szetthátrányból állt fel, ezúttal azonban elmaradt a feltámadás, a fehérorosz behúzta a negyedik játszmát is, így ő játszhat a döntőbe jutásért.

Póta Georginának azonban lesz még jelenése szombaton, mivel Tóth Krisztinával az oldalán 17.15-kor a párosok elődöntőjében lép asztalhoz a Ruta Paskauskiené, Okszana Fagyejeva litván, orosz kettős ellen.

 ASZTALITENISZ EB, OSTRAVA
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Viktorija Pavlovics (fehérorosz)–Póta Georgina 4:0 (5, 12, 9, 7)

 

Legfrissebb hírek

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
15 perce

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
23 perce

Olasz Kupa: 18 éves új igazolása duplájával jutott tovább a Parma

Olasz labdarúgás
25 perce

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
35 perce

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
58 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
1 órája

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
1 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
1 órája