Párizs 2024: három férfi és két női kvóta megszerzése a cél a triatlonosoknál

Vágólapra másolva!
2023.05.26. 15:23
null
A vb-sorozat olaszországi versenyén öt magyar lesz érdekelt: a férfiaknál Bicsák Bence, Dévay Márk és Lehmann Csongor, a nőknél pedig Bragmayer Zsanett és Peszleg Dominika (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyar Triatlon Szövetség célkitűzése az, hogy három férfi és két női kvótát szerezzenek a versenyzők a jövő évi párizsi olimpiára, ahol legalább egy egyéni érem megnyerésében és további legalább egy pontszerző helyezésben, valamint a vegyes váltó pontszerzésében bízik a szakvezetés.

 


Erről Lipták Tamás szakmai igazgató beszélt a szövetség Facebook-oldalán megtartott előadásában, melyben összefoglalta a két évig tartó kvalifikációs időszak első szakaszát és előre tekintett a szombaton, Cagliariban sorra kerülő világbajnoki versennyel kezdődő második etapra.

A triatlonosok az olimpiai ranglistán elfoglalt helyezéseik alapján juthatnak párizsi indulási joghoz és a rangsor jövő május 27-i állása alapján kerülnek kiosztásra a kvóták. Nemenként 55-55 versenyző állhat majd rajthoz a francia fővárosban, de egy országból nemenként legfeljebb három. Erre akkor van lehetőség, ha mindhárom sportoló az első 30-ban szerepel a ranglistán, a 30-on kívüli országok nemenként maximum 2-2 triatlonos kvótával számolhatnak.

„A tokiói olimpia 2021 augusztusában lezajlott és gyakorlatilag egy szűk évvel később máris elindult az újabb kvalifikációs időszak, melynek már az elején tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk elérni a kitűzött célokat” – mondta Lipták Tamás, aki arról is beszélt, hogy a kétéves kvótaszerző időszakban 12 verseny eredményei alapján alakul ki a ranglista, az első esztendőből legfeljebb hat, a másodikból legfeljebb nyolc viadalt lehet számításba venni, ezek közül a legelőkelőbb helyezések számítanak.

A szakmai igazgató a vegyes váltóról szólva kiemelte, hogy Párizsban már fordított lesz a sorrend, az ötkarikás versenyen elsőként a férfi sportolónak kell indulnia, aztán egy női, majd egy újabb férfi következik, a célba érés pedig a másik női versenyző feladata lesz.

„Itt egy picit rövidebb a kvalifikációs időszak, 22 hónapig tart, majd jövő tavasszal egy különleges, szétlövéses versenyen további három kvótát osztanak ki azoknak a csapatoknak, amelyek addig a ranglista alapján még nem jutottak indulási joghoz. Úgy véljük, hogy ha a rangsorból közvetlenül nem is jutunk ki az olimpiára, ezen a szétlövéses viadalon jó eséllyel érdekeltek leszünk” – mondta. Hozzátette, hogy a vegyes váltó versenyszámban különösen fontos lesz az idén augusztusban sorra kerülő olimpiai tesztverseny Párizsban, egyébként egyéniben és váltóban is a nagy világeseményeken, a kontinentális bajnokságokon, valamint a világkupákon lehet ranglistapontokhoz jutni.

A női rangsorban jelenleg Bragmayer Zsanett a 47., Kropkó Márta a 133. – így már nevezhető lenne, mert ahhoz 140-en belül kell állni –, Kovács Zsófia 149., Sárszegi Noémi pedig a 159. Lipták Tamás elmondta, a Tokióban 12., s ezzel minden idők legjobb magyar női triatlonos eredményét elérő Bragmayert sérülés hátráltatta a kvalifikációs időszak első évében, de úgy tűnik, sikerült teljesen felépülnie és egyre jobb formába lendül. A szakmai igazgató Kropkóról elmondta, még szoknia kell az elitmezőnyt. A háromszoros olimpikon Kovács Zsófia Ázsiában töltötte az elmúlt időszakot és ha „beleáll” a versenyzésbe, akkor szintén jó eredményeket érhet el.

A férfiaknál nagyon jó a magyarok helyzete, a világkupa-győztes Lehmann Csongor a ranglista 12. helyén áll úgy, hogy az idei az első felnőtt szezonja, mellette Dévay Márk (27.) és Faldum Gábor (29.) is a legjobb harmincban van, de a Tokióban hetedik helyezett Bicsák Bence 33. pozíciója is reménykedésre ad okot.

„Házon belül is nagy a küzdelem a kvótákért, és fantasztikus siker az, hogy jelenleg három nemzet tudna három férfi versenyzőt indítani az olimpián, és ebben a házigazda franciák és a spanyolok mellett mi is benne vagyunk” – jelentette ki Lipták Tamás.

A szombati, Cagliariban sorra kerülő világbajnoki viadalról a szakmai igazgató azt mondta, bízik abban, hogy a magyarok minőségi helyezéseket elérve gyűjtik tovább a ranglistapontokat. A vb-sorozat olaszországi versenyén öt magyar lesz érdekelt: a férfiaknál Bicsák Bence, Dévay Márk és Lehmann Csongor, a nőknél pedig Bragmayer Zsanett és Peszleg Dominika. A női verseny 11 órakor, a férfi 15.15-kor rajtol, az m4sport.hu pedig mindkettőt élőben közvetíti.

A magyar szövetség a Facebook-oldalán sorozatot indít az olimpiai kerettagokról, ennek első vendége június 6-án 20 órától Bragmayer Zsanett lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik