Öttusa-vk: három magyar is bejutott a férfiak döntőjébe

MTI MTIMTI MTI
2011.04.15. 21:01
Címkék
Mindhárom magyar induló bejutott a vasárnapi férfi döntőbe az öttusázók idei Világkupa-sorozatának második versenyén, az olaszországi Sassariban.

A kereken 100 fős mezőnyben három csoportban zajlottak a pénteki selejtezős küzdelmek. Marosi Ádám a B-ben második, Németh Róbert a C-ben kilencedik, Demeter Bence pedig ugyanitt tizenkettedik lett a viadal honlapja szerint. A finálés szerepléshez csoportonként éppen az első tizenkettő között kellett végezni.

A nők csütörtöki selejtezőjéből a magyarok közül Gyenesei Leila biztosította a helyét a szombati döntőben a szardíniai Vk-fordulón.

A sorozat február végén az egyesült államokbeli Palm Springsben kezdődött, ahol a 2009-ben világbajnok Marosi ezüstérmet nyert. A márciusi versenyt, melyet Kairóba terveztek, az ottani feszült politikai helyzet miatt törölték. A sassari állomás után következik – május 5. és 8. között – a magyarországi verseny Százhalombattán, aztán májusban lesz még egy, mégpedig a kínai Csengtuban (Chengdu). A szériát lezáró Világkupa-döntőt július második hétvégéjén rendezik Londonban.

Legfrissebb hírek

Már Los Angelesre is figyelve – kezdődik a torna-vb

Torna
10 perce

Hajduk-szurkolókat vettek őrizetbe Splitben antiszemita rigmusok miatt

Konferencialiga
39 perce

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
39 perce

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
1 órája

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
1 órája

Gulácsi Péter újra edzésbe állt a Villarrealnál

Légiósok
1 órája

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
1 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
1 órája