Öttusa: Kovács Sarolta a hét eleje óta ismét Fehérváron edz

MTI MTIMTI MTI
2020.07.14. 21:02
null
Teljesítette az öthetes katonai alapkiképzést Kovács Sarolta (Fotó: Török Attila)
Teljesítette az öthetes katonai alapkiképzést a világ- és Európa-bajnok öttusázó, Kovács Sarolta, aki a hét eleje óta ismét Székesfehérváron edz, és elárulta, hogy szeretne dobogóra állni a jövő évi tokiói olimpián.

„Furcsa helyzetben vagyunk, mert ebben az évben nincs versenyünk, nehéz így edzeni és készülni. Úgyhogy nekem nagyon jó lehetőség volt, hogy egy kicsit ki tudtam szakadni. Más világban, más környezetben voltam öt hétig. Nagyon tetszett, újult erővel jöttem vissza” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának az Alba Volán SC 29 éves versenyzője.

Hétfő óta ismét a klubjában edz, és várja, hol és mikor lesz a következő verseny. Mint elmondta, a koronavírus-járvány miatt nemzetközi viadalra idén valószínűleg már nem kerül sor, de tudomása szerint a hazai szövetség „október környékére” tervezi az országos bajnokságot, ezen kívül felmérők és edzőtáborok is várnak rájuk. Elárulta, hogy ő elsősorban futásban szeretne előrelépni, most van idő csiszolni a technikáját ebben a számban.

Kovács Sarolta elmondta, bár lehetett rá számítani, de nagyon sajnálja, hogy elmarad az idei, székesfehérvári Európa-bajnokság, amelyen ő duplán hazai pályán versenyezhetett volna.

„Nehéz úgy készülni, hogy nincsenek versenyek, de az egy év múlva sorra kerülő olimpia lebeg a szemünk előtt, s ez erőt ad. Hiányzik az adrenalin, de reméljük, hogy január-februárban beindul a nemzetközi versenyszezon is” – fogalmazott.

Mint mondta, figyeli a külföldi vetélytársakat, akik szerinte különböző módon állnak hozzá a kialakult helyzethez – van, aki edz, de van olyan is, aki pihen –, és úgy véli, az lesz a nyerő, aki fizikailag és mentálisan is jól át tudja vészelni ezt az időszakot, és ő erre törekszik.

„Voltam már két olimpián, remélhetőleg Tokióban jön a harmadik, s ezúttal szeretnék dobogóra állni” – jelentette ki Kovács Sarolta, aki a tavalyi, angliai Eb-n szerzett ötkarikás kvótát.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30