HIRDETÉS
MTI 2017.08.21 10:58 Frissítve: 2017.08.21 13:17

Öttusa: Kairóban védheti meg moszkvai címét Kovács Sarolta

A sikeres júliusi Európa-bajnokságot követően az év fő versenye, a világbajnokság kezdődik meg kedden az öttusázók számára Kairóban. Az első afrikai rendezésű világbajnokságon 12 magyar öttusázó indul, köztük a nők hagyományos versenyében címvédő Kovács Sarolta.

 

Kovács Sarolta címvédőként várhatja a kairói versenyt (Fotó: Földi D. Attila)

A minszki Eb-n a mieink az oroszok mögött másodikként végeztek az éremtáblázaton egy első, három második és egy harmadik helyezéssel. Győzött a Kasza Róbert, Demeter Bence, Marosi Ádám összeállítású férficsapat, ezüstöt nyert egyéniben Kasza és Kovács Sarolta, illetve utóbbi Földházi Zsófiával és Alekszejev Tamarával együtt a nők hagyományos versenyében, míg bronzzal zárt a Kasza, Kovács páros vegyes váltóban.

 A VB PROGRAMJA
Augusztus 22., kedd: férfi váltó 
Augusztus 23., szerda: női váltó
Augusztus 24., csütörtök: férfi selejtező
Augusztus 25., péntek: női selejtező, férfi körvívás
Augusztus 26., szombat: férfi döntő, női körvívás
Augusztus 27., vasárnap: női döntő
Augusztus 28., hétfő: vegyes váltó

Hasonlóan eredményes vb-szereplésre reálisan nem lehet számítani, mivel az utóbbi időben Európán kívül is akadnak szép számmal nagyon jó versenyzők, a dél-koreaiak és a kínaiak nagyon megerősödtek, de amerikai, ausztrál és egyiptomi öttusázók is értek már el kimagasló eredményeket. Ezzel együtt a mieink így is az éremesélyesek közé tartoznak több számban. A tavalyi olimpia ugyan nem volt sikeres a számukra, de az azt megelőző moszkvai világbajnokságon a női szakág két aranyat nyert – Kovács Sarolta egyéniben, illetve csapatban Földházi Zsófiával és Alekszejev Tamarával győzött –, ezzel a magyar küldöttség az élen végzett az éremtáblázaton.

Kairóban a résztvevők dolgát alaposan megnehezítheti, így a végeredményt is érdemben befolyásolhatja, hogy nap közben 35 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.

A lebonyolításban annyi változás lesz a korábbi évekhez képest, hogy a hagyományos versenyek döntőjét két nap alatt rendezik meg. A női selejtezővel együtt a férfiak körvívását is lebonyolítják pénteken, majd szombaton a férfiak éremcsatározásának folytatása mellett a női körvívásra is sor kerül, végül a nőknek vasárnap osztanak érmet egyéniben és csapatban.

Az idei évtől a csapatok összeállítását már nem kell előre megadni, azaz nemzetenként a legjobb három helyezett pontszáma adja ki a végeredményt a válogatottak rangsorában.

A VILÁGBAJNOKSÁG MAGYAR INDULÓI
FÉRFIAK
Hagyományos verseny: Demeter Bence, Harangozó Bence, Kasza Róbert, Marosi Ádám
Váltó: Demeter Gergely, Tomaschof Soma
NŐK
Hagyományos verseny: Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia, Kovács Sarolta, Zs. Tóth Anna
Váltó: Simon Sarolta, Réti Kamilla
VEGYES
Váltó: Alekszejev Tamara, Demeter Gergely
2019.03.18 12:17:55

Egyéb egyéni CSILLAG PÉTER

Marschall László főszerkesztőt a Rajk-per árnyékában 1949. december 29-én akasztották fel.

2019.03.15 18:18:45

Egyéb egyéni SZŰCS MIKLÓS

Munkamániás és kérlelhetetlenül szigorú volt a játékosaihoz. De ez kellett ahhoz, hogy az öntörvényű zseniket egy irányba terelje.

2019.03.16 23:33:53

Egyéb egyéni BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Mert hiába akarok én lassan, hosszú melegítő szakasszal kezdeni, ha a periférikus látásommal észlelem, hogy balról nagyon igyekszik egy »háziasszony«. Na, azért ezt már ne! – szólal meg a riasztócsengő, és máris hajrázni kezdek.

2019.03.15 21:03:56

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

Európa sportfővárosa már négyszer rendezte meg a Budapest Urban Gamest, és szeptemberben még magasabb fordulatszámra kapcsol, az első World Urban Gamesnek ad otthont.

2019.03.08 18:52:10

Egyéb egyéni SZŰCS MIKLÓS

Tehetségéről mindent elmond: a KSI-nél már eredményesen pingpongozott, az MTK-nál Pölöskei János néven még futballozott egy ideig.