Öttusa Eb: Marosi arany-, Kasza ezüstérmes Lengyelországban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.16. 17:48
null
Marosi Ádám egyéniben és csapatban is Európa-bajnok lett (Fotó: MTI)
Marosi Ádám arany-, Kasza Róbert pedig ezüstérmet nyert a lengyelországi Drzonkówban zajló öttusa Európa-bajnokság keddi, férfi versenyében. A férficsapat – Marosi, Kasza, Demeter Bence összetételben – szintén győzött.

 

Az olimpiai bronzérmes Marosi „szakaszgyőzelemmel” kezdte a napot, remekelt vívásban, az ukrán Dmitro Kirpuljanszkijjal holtversenyben a legtöbb tust adta. Nem sokkal maradt el tőlük a tavalyi Eb ezüstérmese, Kasza Róbert. A medencében Kasza a negyedik, Marosi a hatodik idővel csapott célba, így két szám után Marosi állt az élen, Kasza ötödik volt.

A csapat harmadik tagja, a fiatal Demeter Bence a páston negatív mérleggel zárt ugyan, de úszásával javított pozícióján, feljött a 15. helyre. A lovaglásban egy hibával a tavalyi Eb-bronzérmes Demeter volt a legjobb magyar, Kasza két, Marosi pedig három akadályt vert. Ezzel a teljesítménnyel a csapat tovább növelte előnyét a franciák előtt, egyéniben pedig Marosi őrizte vezető pozícióját, míg Kasza a harmadik, Demeter pedig a nyolcadik helyre lépett előre.

A futásból és lövészetből álló záró számban aztán Marosi nem hibázott, így remek produkcióval, rajt-cél győzelmet aratva – 2009-es Eb-bronza után – ezúttal a kontinens legjobbja lett. Kasza is jól zárta napot, a nyakába így – tavalyi eredményéhez hasonlóan – ezüstérmet akasztottak. Demeter Bencének a kombinált számmal ezúttal meggyűlt a baja, és visszaesett a középmezőnybe, de nem maradt érem nélkül, hiszen a csapat győzött.

Marosi Ádámot a verseny után rögtön elvitték doppingvizsgálatra, így az ő teljesítményét Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány értékelte:

„Felnőtt világversenyen még nem vívott ilyen remekül Ádám, és ezzel már megalapozta az egész napos jó teljesítményt, esélyessé vált a győzelemre. A lovaglásban olyan lovat kapott, amellyel az első fordulóban nem bírt a lovasa, megállt, nem engedelmeskedett. Ádám a melegítéskor +összeszedte+ a lovat, és három verőhibával teljesítette a feladatot, ami ilyen lóval több mint remek. A kombinált számban egy pillanatra sem engedte maga elé Leszunt, akit aztán Kasza is megelőzött, sőt, nagy fölénnyel érkezett a célba a két magyar fiú."

„Nagyon nehéz napom volt, mert alig lábaltam ki a megfázásos betegségből, és ez a páston éreztette hatását, nem úgy sikerült a vívás, mint szerettem volna. Utána földobott, hogy egyéni csúcsot úsztam, jól lovagoltam, és a kombinált szám is nagyon jól sikerült. Általában a középmezőnyben szoktam végezni ebben a számban, most viszont hatodik lettem. Fantasztikus, hogy mienk a csapatarany, legyőztük Európát! Ádám ma legyőzhetetlen volt!" – mondta el Kasza Róbert.

Szerdán a vegyes váltók versenyével ér véget az Eb, ebben a számban azonban nem lesz magyar résztvevő. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére azt mondta: nem kockáztatja az egyéni győztes Földházi Zsófia szereplését, hiszen a KSI kitűnőségének jövő héten a székesfehérvári junior világbajnokságon kell újból bizonyítania, Gyenesei Leila pedig nem egészséges.

ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG (LENGYELORSZÁG)
FÉRFI EGYÉNI

1. MAROSI ÁDÁM (Magyarország) 5916 pont (vívás: 24 győzelem/11 vereség/976 pont, úszás: 2:02.18 perc/1336 pont, lovaglás: 1080 pont, kombinált szám: 11.09.84 perc/2524 pont)
2. KASZA RÓBERT (Magyarország) 5888 (20/15/880, 2:00.58/1356,1120,11:07.56/2532)
3. Alekszandr Leszun (Oroszország) 5844
...15. Demeter Bence 5700 (16/19/784, 2:02.89/1328,1160, 11:33.00/2428)

FÉRFI CSAPATVERSENY (10 CSAPAT)
1. MAGYARORSZÁG (Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence) 17 504 pont
2. Franciaország (Valentin Prades, Jean-Maxence Berrou, Christopher Patte) 17 340
3. Olaszország (Pierpaolo Petroni, Riccardo De Luca, Nicola Benedetti) 17 016

Legfrissebb hírek

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18

Leonyid Ivanov rossz lóra tett

Népsport
2025.11.19. 11:52
Ezek is érdekelhetik