Öttusa Eb: aranyérmes a női csapat, bronzot nyert Kovács Sarolta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.21. 19:24
Aranyérmet nyert a Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia összeállítású magyar női csapat a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében, melyben Kovács egyéniben a harmadik lett.
Az aranyérmes csapat: balról jobbra Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara (Fotók: Tumbász Hédi)
Az aranyérmes csapat: balról jobbra Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara (Fotók: Tumbász Hédi)

Kovács Sarolta a harmadik, Alekszejev Tamara a negyedik, Földházi Zsófia a kilencedik, a döntő negyedik magyar résztvevője, Réti Kamilla a 14. helyen végzett. Győzött a francia Marie Oteiza, míg a második helyen a brit Kate French ért célba. Csapatban a magyarok mögött az írek érdemelték ki az ezüst-, a franciák pedig a bronzérmet.

A 2016-ban egyéni világbajnok, a tavalyi Eb-n második Kovács remekül kezdett, a 200 méteres úszásban a harmadik legjobb eredményt érte el, ráadásul faragott a selejtezős idején. A vívásával sem lehetett elégedetlen, mivel „erősen pozitívban zárt”, 22 ellenfelét győzte le és csak 13 asszót vesztett el. Ezzel nyolcadik lett, két szám után pedig második volt tíz ponttal a már akkor is éllovas Oteiza mögött. A lovaglása viszont nem úgy sikerült, hogy reálisan versenyben maradjon akár a győzelemért is, sőt, az éremszerzéstől is távolabb került, mivel az 1-es, a 2-es, majd a 7-es akadályt, illetve a 10-es C elemét is leverte. Így a lehetséges 300 pontból csak 272-t szerzett, vagyis 28-at – ami futómásodpercben ugyanennyi – „otthagyott" a pályán.

A négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásnak kilencedikként vághatott neki, igaz, csak tíz másodpercre volt a harmadik helytől. A kombinált szám nagy részében ő és a hatodikként startoló Alekszejev jórészt a harmadik-negyedik helyen haladt, de gyengébb lövészete után Alekszejev mindig visszaelőzte csapattársát, az utolsó 800 méteren pedig jócskán el is húzott tőle. A hajrára viszont nagyon elfáradt, a célegyenesbe érkezve azonban már így is ünnepelni kezdte a bronzérmet, amikor Kovács nagy sprinttel leelőzte őt.

Ezen a napon a vívás bizonyult magyar számnak, mert nemcsak Kovácsnak ment jól, hanem Réti és Alekszejev is remekelt. Előbbi 25/10-es eredménnyel második, utóbbi 24/11-gyel negyedik volt a második számban.

A befutó

„Még versenyző koromból sem nagyon emlékszem olyan esetre, hogy akár a férfiaknál, akár a nőknél vívásban három magyar az első nyolc között volt. Lehet, hogy valaha előfordult ilyen, de ez nagyon ritka" – értékelt a második szám után elégedetten Kállai Ákos szövetségi kapitány.

Alekszejev és Réti az első számban, az úszásban a mezőny alsó harmadában végzett, de a lovaglás előtt már így is az ötödik, illetve tizedik helyen állt. Alekszejev az 5-ös akadály A elemét és a hatost verte le, így 14 pontot vesztett és hatodik volt három szám után. Réti a 3-ast, a 10-es C elemét és az utolsó akadályt húzta le egy olyan lóval, amelyik az első körben az orosz Anna Burjakkal nem tudott végigmenni a pályán. A 21 pontos veszteséggel Réti a 12. helyre került a kombinált szám előtt. Alekszejev nagyszerűen küzdött a lövészetes futásban, és egy szinte már megnyert bronzot engedett ki a kezéből. Jól teljesített Réti is, aki csak két pozíciót csúszott vissza.

A harmadik csapattag viszont végül nem ő lett, hanem Földházi, aki lentről kapaszkodott vissza. A tavalyi év egyéni vb-ezüstérmese, 2013 Európa-bajnoka kilencedik volt úszásban, míg vívásban 15/20-szal a mezőny második felében végzett, így az első két számot követően a 19. helyen állt. A lovaglása viszont neki sikerült a legjobban a magyarok közül a Bregyó Szabadidő Központban, ahol a lelátók a tűző nap ellenére is megteltek. Az első forduló utolsójaként lovagolt a pályára, szinte végig jól teljesített, csak az utolsó előtti akadályon hibázott. A 293 pontos eredményével előrelépett, s a lövészetes futást tizenötödikként kezdhette meg, innen pedig végül még hat helyet javított.

„Láttam, hogy nagyon jön mögöttem az ír lány, ezért el kell indítanom egy hajrát, csak a célt láttam magam előtt – elevenítette fel a verseny végét mosolyogva Kovács. – A lábam is fájt, mert rosszul ugrottam le a lóról és kicsit meghúzódott. Bevallom, a lovaglás után már temettem magam, de a hazai pálya, a szurkolók hangja, biztatása erőt adott."

„Elmondhatatlan érzés, ami bennem van – kesergett ugyanakkor Alekszejev. – Örülök persze a csapataranynak, de óriási a csalódottság bennem amiatt, hogy ilyen hibát tudtam elkövetni ennyi idősen... Már ünnepeltettem magam" – mondta a 29 éves versenyző, hozzátéve, hogy csapattársától nem sajnálja az érmet.

Földházi arról beszélt, hogy nagyon sokat kivett belőle a selejtező, amelyből éppen csak döntőbe tudott jutni.

„Nagyon mélyen voltam és még most is romokban vagyok. Életem legrosszabbját úsztam. A vívástól rettegtem a selejtező után. Nem voltam Földházi Zsófiához méltó, ugyanakkor nem az vagyok, aki feladja. Ha már két évet kihúztam, ezt a két évet az olimpiáig még végig akarom csinálni" – nyilatkozott.

Itt még Alekszejev Tamara érezhette magát bronzérmesnek
Itt még Alekszejev Tamara érezhette magát bronzérmesnek
A befutónál aztán már Kovács Sarolta volt előrébb
A befutónál aztán már Kovács Sarolta volt előrébb
Alekszejev Tamara érthető módon rendkívül csalódott volt
Alekszejev Tamara érthető módon rendkívül csalódott volt
Kovács Sarolta nagy hajrával futott fel a dobogóra
Kovács Sarolta nagy hajrával futott fel a dobogóra

ÖTTUSA EB
NŐI HAGYOMÁNYOS EGYÉNI VERSENY

1. Marie Oteiza (Franciaország) 1366 pont
2. Kate French (Nagy-Britannia) 1357
3. Kovács Sarolta 1348 (úszás: 2:10.28 perc/290 pont, vívás: 22 győzelem/13 vereség/232 pont, lovaglás: 272 pont, lövészet-futás: 12:26.54 perc/554 pont)
4. Alekszejev Tamara 1348 (2:22.12/266, 24/11/245, 286, 12:29.57/551)
...9. Földházi Zsófia 1330 (2:15.07/280, 15/20/192, 293, 12:15.05/565)
...14. Réti Kamilla 1320 (2:33.48/244, 25/10/250, 279, 12:33.89/547)

NŐI HAGYOMÁNYOS CSAPATVERSENY
1. Magyarország (Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia) 4026 pont
2. Írország (Natalya Coyle, Eilidh Prise, Sive Brassil) 3975
3. Franciaország (Marie Oteiza, Julie Belhamri, Manon Barbaza) 3969

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik