Öttusa: a műtétek után májusban kezdi az idényt Demeter Bence

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.08. 12:24
Két műtét után a májusi, székesfehérvári világkupán kezdi meg idényét Demeter Bence világ- és Európa-bajnok öttusázó.

A 29 éves székesfehérvári versenyző bal bokáját tavaly novemberben meg kellett operálni, ám a beavatkozás nem járt sikerrel.

„Erősebb terheléseknél fájdalmat éreztem, ami akadályozott a munkában, az edzéseken nem tudtam megfelelően teljesíteni – nyilatkozott az MTI-nek Demeter, aki másik szakembert keresett fel, és március 12-én újabb műtéten esett át. – Már egy héttel az operáció után tudtam futni, nem éreztem fájdalmat. Azóta pedig az úszás kivételével minden számban edzhetek, a vizes tusát egyelőre a sebem gyógyulása miatt kell kihagynom.”

Elmondta, hogy az első műtét utáni rehabilitációs időszakban kétségei voltak a jövőjét illetően, de már bizakodva várja a májusi bemutatkozást. Addig – amint azt kiemelte – elsősorban fizikálisan kell megerősödnie, mivel a technikai számokhoz megvannak az alapok.

„Valószínűleg nem leszek csúcsformában az első versenyemen, de jó lenne úgy helytállni, hogy a pontszámaim alapján később ott lehessek a világkupa-döntőben” – tette hozzá.

Demeter Bence a tervek szerint a székesfehérvári után elindul a csehországi világkupán, majd júniusban az országos bajnokságon, és szeretne ott lenni a tokiói vk-fináléban is, melyen a női és férfi győztes olimpiai részvételi jogot szerez.

Az év két kiemelt versenye az augusztusi, angliai Európa-bajnokság, melyen nemenként nyolc ötkarikás kvótát osztanak, valamint – kiemelten a hazai rendezés miatt – a szeptemberi, budapesti világbajnokság, melyen három-három kvóta talál gazdára.

„Az 1999-es margitszigeti világbajnokságra elvitt apu, de akkor még csak kilencéves voltam, nem maradt sok emlékem róla. Arra viszont emlékszem, hogy fantasztikus volt a hangulat, és azóta az a vágyam, hogy egyszer hazai világbajnokságon szerepelhessek” – árulta el.

Az öttusázók vk-idénye február-március fordulóján Kairóban kezdődött, a héten Szófiában folytatódik, majd a székesfehérvári állomás után három héttel Prágában találkozik a nemzetközi mezőny. A széria döntőjét június végén rendezik a japán fővárosban.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
51 perce

Öttusa-vk: a férfiaknál is három magyar jutott be a döntőbe Pazardzsikban

Egyéb egyéni
22 órája

Öttusa-vk: három magyar döntős a nőknél Pazardzsikban; Özyüksel olyat produkált, amit korábban senki

Egyéb egyéni
2025.05.09. 16:27

Négy magyar elődöntős a férfiaknál az öttusa-vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.08. 23:05

Négy magyar folytathatja a nőknél a pazardzsiki öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.07. 18:50

Robert Stull: Emlékezni fogunk arra, hogy a jövő Budapesten kezdődött el

Egyéb egyéni
2025.05.02. 08:39

„Gulyás Michelle egy rocksztár, egyszerűen tökéletes” – a Nemzetközi Öttusaszövetség elnöke

Egyéb egyéni
2025.04.28. 18:32

Koleszár Mihály őrült befutó után ezüstérmes Budapesten

Egyéb egyéni
2025.04.26. 18:53
Ezek is érdekelhetik