N. PÁL JÓZSEF 2019.07.19 23:46

Otthonunk a Föld – N. Pál József publicisztikája

 

Olvasom – Malonyai Péter nemrégiben itt megjelent publicisztikájában –, hogy 2024-től a bréktánc is olimpiai sportággá lehet, s erről aztán fű, fa, virág eszembe jut. Rendben, dünnyögöm, hisz a műsor mindig változott – a történelemben csak a szakadatlan változás változatlan ugyebár! –, noha korosabb sportbolondként – aki a gyermekben rögzült állapot emlékezetéhez ragaszkodik – előbb szörnyülködöm egy sort, ha nem szívesen vallom be, akkor is. Még hogy gumiasztal meg brék – bocs, de a szinkron-úszásba is képtelen vagyok „beleesni” igazán –, miközben az öttusát, a birkózást s – újabban – az ökölvívást a műsorról való levétellel fenyegették-fenyegetik? Na ne már, a tradíció s a józan ész nem veszhetett el ennyire, írnám, de nem írom, mert tudom, hogy – főleg a hagyomány tisztelete – rég, úgy fél évszázada odalett.

Csak az olimpiatörténet búvárlói tartják számon, mily „változatosság” volt a hőskorban is már. Volt kötélhúzás, motorcsónakverseny, akadályúszás, buzogánygyakorlat tornában férfiaknak (!), s volt – ez a kedvencem! – fejes távolugrás a vízbe az 1904-es játékokon, aminek aranyát, 18.05 méteres teljesítménnyel az amerikai Paul Dickey gyűjtötte be, nagy dilemmát hagyva az utókorra tapasztalatom szerint. Mert – tényleg! – hogy lehet ekkorát ugrani? (Sehogy sem lehet, szabályos startfejes után kellett siklani, nyújtott kézzel, testtel, mozdulatlanul, s aki legmesszebbre ért, az lett a győztes.)

Aztán a harmincas évektől „rendeződni” kezdett a dolog – '32-től lett olimpiai falu, háromszintes dobogó, 16 napos verseny, '36-tól lángceremónia –, s a hatvanas-hetvenes évekig a műsor is eléggé stabilnak mutatkozott. Majd jött a vizuális média parancsa, s jön azóta is, egyre radikálisabban. Ám '32-ben Los Angelesben történt még valami, ami a játékok históriájának máig egyedi alkalma lett. Anton és Franz Schmid német hegymászó testvérpár a svájci-olasz határon lévő emblematikus hegy, a Matterhorn északi falának '31 július végi meghódításáért olimpiai aranyat kapott, bár a jeles napot csak egyikük érte meg. A hivatkozási alap az 1894. június 23-án kelt, a NOB megalakulását is jelentő párizsi határozat volt, aminek értelmében bármely rendkívüli fizikai teljesítményért aranyérem adható.

Nem lett az alkalomnak folytatása, legalábbis eredményes folytatása nem. Lehet, csak az én elmémben ragadt meg a történet, de állítom, a hatvanas évek elején – minden olvasót felhatalmazok, igazolja vagy cáfolja ezt, nem emlékszem a forrásomra ugyanis! – valamely szovjet nacsalnyiknak eszébe jutott: Jurij Gagarin, az első űrutazó is kapjon medáliát. Nem tudom, meddig jutott az ötlet – ha elindult egyáltalán –, tény, hogy Gagarin nem lett olimpiai bajnokká, aztán maga a lehetőség is elfelejtődött az idő során.

Lehet, azért, mert az ekkortól a világnak a haszonra nem fordítható tradíció mozzanataira mind kevésbé volt szüksége már. Miért épp az aranyszerzés olyan esélyére lett volna igény, ahol a verseny nem is verseny a szó klasszikus értelmében – a hegymászónak nincs „konkrét ellenfele”, ha csak a hegyet nem tekintjük annak –, amikor a tett nem a játékok idején történik, s amit nem is mutathat (mutathatott volna) a televízió „egyenesben”.

1968 – a műholdas adások startjával, ami az űrkutatás hozománya – amúgy is forduló lett az ügyben. A mexikói olimpia volt az első nagy sportesemény, amit a világ a történésekkel egy időben láthatott, ahogy a szintén Mexikó rendezte '70-es tüneményes labdarúgó-vb-t is aztán. No meg a Holdra szállásnak is szemtanúja lehetett közben az ember, 1969. július 20-án – napra pontosan ötven esztendeje immár.

Én másnap bámultam a szemcsés képernyőn szökdécselő két alakot a szomszédnál, de hogy éreztem, rendkívüli történet részese lettem, abban biztos vagyok. Félelmetesen gyorsulónak tetszett akkor a világ – a gyermekésznek még inkább! –, a 2001: Űrodüsszeia című filmet – amiből semmit sem értettünk persze – ama meggyőződéssel néztük, hogy az ezredfordulóra nemcsak a Naprendszer bolygói, de a csillagok közt is röpköd majd az ember. Elszabadult fantáziával a lényeget nem vettük észre csupán, azt, hogy e hódító hevület az emberszabású létezés alapvetéseit zúzhatja széjjel. Az, ami eltöltött minket akkor, a mindenen győzni képes – úgy értem: technikailag győzni képes – emberbe vetett hit utolsó fellobbanása lehetett. Ama hité, amit a Titanic 1912. április 15-i elsüllyedése tépett meg először igazán – filmes kísérletek, nívós vagy hóbortos titokfejtési igyekezetek igazolják, hogy a történetet földolgozni máig nem lehet! –, de a história végkifejlete csak a hatvanas-hetvenes évek fordulójától köszöntött reánk. Ez volt a posztmodern kor kezdete, midőn az „egység” igézetének már a modernség korától – a XIX. század második felétől – megkérdőjelezett esélye végképp odalett. Nem volt megállás, átalakult („kisebb lett”) a világ, gyorsult a kommunikáció, színes lett a tv, gyorsabb az autó, s mindenre – az új zenére, a kultúrára, a sportra meg főleg – az üzleti szemlélet kúszott reá. A régi ideák porladni kezdtek, szerezni, „jobb lenni”, karriert építeni törekedett az ember egyre inkább, nyíltan és szégyenkezés nélkül – a sportban is.

Eszébe ötlött-e valakinek, hogy Neil Armstrongék is kaphatnának aranyat, nem tudom – a Gagarin-féle sikertelen ötlet után aligha –, de hogy az olimpia is a globalizálódó szemlélet fogságába került annak minden járulékával, tény nekem. Már '68 „sporton túli” üzenet alkalma lett – az amerikai Tommie Smith és John Carlos mexikói Black Power-demonstrációjáról van szó –, '72-ben a terrorizmus mutatta meg magát, jelezve, hogy az egyre „fejlettebb” világ egyre tökéletlenebb. Bojkottok jöttek innen is, onnan is, a '84-es rendezés nyílt üzlet volt már, '81-ben törölték a profizmus tilalmára vonatkozó pontot, visszatért a tenisz, jött a „dream team” is, szabad lett minden, amitől „nézettség”, szóval nyereség remélhető, s jaj annak, amitől nem.

Régi rögeszmém, hogy e folyamat ezektől az esztendőktől datálható, akkortól tehát, amikor az ember a világűrt is végképp bevenni látszott, noha a Holdra szállás kétértékűsége már a korban nyilvánvaló lehetett. Mert a béke alkalmaként kommunikálták az amerikaiak akkor, a tudás diadalaként, holott egy kegyetlen hatalmi verseny igen fontos állomása is volt az egész. „Az oroszokat kellett megelőzni mindenáron” – ezt Edwin Aldrin, az Armstrong társaként Holdon járó, aztán depresszióval, alkohollal küzdő „sztárűrhajós” mondta egyszer, jelezve, hogy ami csoda egyfelől, az a létrontás esélye másfelől. Igen, a Szophoklész által 2500 éve az Antigoné kardalában említett „deinosz” ez, amit Trencsényi-Waldapfel Imre „csodálatosra” magyarított, de az – emberi lényegre vonatkozó – szó meghökkentőt, elborzasztót is (!) jelent. Aldrin volt az, aki a landolás után néma meditálásra kérve a világot, úrvacsorát vett, tán mert pontosan értette, miféle összetett minőségről, az emberlét minemű állomásáról volt szó akkor.

S ő volt az is – Mark Kurlansky Egy év, amely felrázta a világot című, '68-ról beszélő könyve idézte többek között –, aki a két és félórás holdséta számára legdöbbenetesebb élményéről beszélt. Arról, amit senki emberfia nem látott addig. A Földet, a tőlünk látható Hold-korongnál csaknem négyszer nagyobb átmérőjű, varázslatosan és torokszorítóan gyönyörű kék bolygót, ami az otthonunk, s ahova – abban a pillanatban nem lehetett biztos benne, hogy így lesz! – visszatér majd talán. S hogy mit teszünk ezzel a csodával – otthonunkkal, a végtelen űrben ajándékként kapott életünkkel – mi, eszeveszetten „győzni” törekvő, ösztöneink vezérelte célokért egymásnak rontó emberek?

Hiszem: aki e pillanatot érti-éli, Isten „érintését” érti-éli meg. Sportostól, tudományostól, mindenestől. Mert otthonunk a Föld, otthonunk az Élet, ahogy otthonunk az olimpia is. Változzon a műsora, rendben van, de azért az „egészre” vigyázzunk elébb!

2019.08.09 19:33:10

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

Lehetne Budapest a sportvilág Oscarjaként elkönyvelt Laureus-díj gálájának helyszíne?

2019.08.13 11:16:48

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A bőrtípusunknak megfelelő testápoló rendszeres alkalmazása rendkívül fontos. (x)

2019.08.12 00:23:05

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Tekintélyes szervezetek érzik úgy, hogy itt kell letelepedniük.

2019.08.12 00:14:56

Egyéb egyéni SZABÓ LÁSZLÓ

ALAPVONAL. Ha a legjobb vagy, ha kivívod a győzelmet (és egyébként akkor is, ha harmadik, nyolcadik, hetvenedik vagy utolsó előtti lettél becsületesen küzdve), senkit sem érdekel, hogy honnan jössz.